Jó formában a forint - 291 alatt az euró

Vágólapra másolva!
Kellemes erősödést produkál a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben, amiben valószínűleg a másfél éves csúcs környékén mozgó OTP, és a kedvező részvénypiaci hangulat játszhat szerepet. Ráadásul egyes sajtóértesülések szerint csökkent annak az esélye, hogy Orbán Viktor Matolcsy Györgyöt nevezi március elején a jegybank élére. Így a forint az euróval szemben már a 291-es szintek alatt mozog, a múlt héten ütött havi csúcs viszont még kissé messze van számára.  
Vágólapra másolva!

Kedvező hatással lehet a forintra a remek részvénypiaci hangulat, a magyar fizetőeszköz kurzusa a 291-es szint környékén mozog az euróval szemben. A forint a többi főbb devizával szemben is drágulni tud, a dollár/forint kurzusa már 217,8-nál, a svájci franké pedig 235,8-nál tanyázik.

A forint erősödésében nagy segítségére van az OTP menetelése, mely újra 17 hónapos csúcsa körül mozog. Mint közismert, a bank papírjai és a magyar fizetőeszköz árfolyama általában kéz a kézben mozog, és az egyik erősödése húzhatja magával a másikat is.

Ezen túl egyes sajtóértesülések szerint mégsem a piac számára nehezebben elfogadható Matolcsy György lehet a befutó a jegybank elnöki székéért folyó versenyben, ami szintén a forint erősödését segítheti. A múlt héten ütött 288,9-es havi csúcs viszont még messze van számára.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

A forint a régiós devizák közül is kiemelkedik teljesítményével, ugyanis az euróval szemben a hazai fizetőeszköz produkálja a legnagyobb erősödést. A cseh korona, a lengyel zlotyi és a román lej is drágulni tud az eurózóna közös fizetőeszközével szemben.

Forrás: [origo]