Erre szállhat el az OTP árfolyama

Vágólapra másolva!
Tavaly igencsak szép ívet futott be az OTP tőzsdei árfolyama, a 3000 forint körüli szintekről bőven 4000 forint felé kúszott a kurzus, sőt, az erősödés idén is kitartott. Jelenleg a banknak egy halom hazai és nemzetközi kockázattal kell szembenéznie. Időközben a külföldi leánybankok már a profit több mint felét szállítják, külön kiemelendő az orosz operáció. Amennyiben az elkövetkezendő egy-másfél évben nem kerül sor akvizícióra, akkor a profit jelentős részét osztalékként fizetheti ki az OTP.
Vágólapra másolva!