Markáns forint erősödés jöhet év végéig

Vágólapra másolva!
Az HSBC legfrissebb elemzése szerint 2014 közepére 4,5 százalékra csökkenhet az alapkamat nagysága. A szakértők úgy vélik, az első és a második negyedév végén egyaránt 290 körül mozog majd a forint az euróval szemben, év végére pedig további forinterősödést jósolnak, de óva intik a jegybankot a gyors kamatvágásoktól.
Vágólapra másolva!

Az HSBC elemzői által kiadott legfrissebb anyag szerint a jegybank tovább folytathatja a kamatcsökkentéseket idén. 2013 közepére 5 százalékra eshet az alapkamat a jelenlegi 5,5 százalékról, 2014 közepén 4,5 százalékon áll majd a mutató a szakértők szerint.

A gyors kamatcsökkentéstől óva inti a jegybankot az HSBC, mivel a forint gyengüléssel reagálhat és a befektetői hangulat romlása is negatívan hathat a hazai fizetőeszközre.

Az HSBC előrejelzése szerint 2013 első és második negyedévében 290 körül alakulhat majd az EURHUF árfolyam, év végére azonban 280-ig is erősödhet a forint.

Forrás: [origo]