Durva benzinár emelések - Mi áll a háttérben?

Vágólapra másolva!
Nem telt el több, mint másfél hónap, és megint húsz forinttal drágábban tankoljuk a benzin literjét. Nincs szó összeesküvésről, vagy szándékolt ármanipulációról, pusztán annyi történt, hogy az olajár elkezdett emelkedni, és közben még az üzemanyagok előállításáért felelős finomítók közül is bedobták páran a törölközőt.
Vágólapra másolva!

December közepén 400 forintért tankoltuk a benzin literjét, mostanra azonban már megint 425 forintot kell fizetni az üzemanyagért. Ősszel ugyan ennél is mélyebben a zsebünkbe kellett nyúlni, a másfél hónap alatt mutatkozó öt százalékos áremelkedés azért említést érdemel. Nem ármanipulációról van szó, pusztán igen erős a szembeszél.

Mondhatnánk azt is, hogy a novemberi és decemberi hónapok szépen álomba ringatták az autósokat. A Brent árfolyama lényegében egyhelyben toporgott, majd január közepén hirtelen és határozottan elindult felfelé. A mozgást több tényezővel is magyarázhatjuk. Az észak-afrikai és közel-keleti konfliktusok fokozottabb kockázatokat jelentenek, miközben egyre többen arra számítanak már, hogy a világgazdaság növekedése fokozatosan ismét nagyobb sebességbe kapcsol.

Miközben ráadásul Kína egyre több olajat fogyaszt, a szaúdiak tavaly év végi kitermelés csökkentésükkel ezúttal talán túl szűkre szabták az olajpiaci kínálatot. Lehet persze a spekulánsok olajéhségével magyarázni a folyamatokat - a kockázatokat keresve a részvények mellett az olajat is elkezdték sokan vásárolni -, de ezúttal a szaúdiak is tudnának tenni azért, hogy lejjebb szorítsák az olajárat.

Az olaj árának emelkedésén túl sajnálatos módon voltak egyéb rossz hírek is az olaj piacán. A Hess olajvállalat jelezte, hogy február végével bezárja egyik amerikai olajfeldolgozó üzemét, miközben a Shell a hamburgi finomítóját alakítja át tárolóvá, a Lukoilnak eközben egy romániai finomítójában keletkezett tűzzel kellett boldogulni. Nem csoda hát, hogy a benzin és gázolaj árak is több hónapos csúcsra emelkedtek.

A hazai üzemanyagárak utóbbi időszaki emelkedését a finomított termékárak emelkedésének tudhatjuk be. A forint árfolyama ezúttal nem zavart bele a képbe, sőt az elmúlt pár napban látott erősödés még akár kedvezhet is az autósoknak a legközelebbi árdöntés során.