Vágólapra másolva!
Hétfőn tőzsdezárás után tette közzé negyedéves jelentését a Graphisoft Park, melyben a várakozásokat jelentősen meghaladó nettó eredményről számolt be az irodák bérbeadásával foglalkozó társaság. Az AMRI-val szembeni peres ügy azonban továbbra is folyamatban van, ráadásul a helyzet tovább fokozódott. Emiatt az idei évre magasabb perköltséggel kalkulál a társaság.  
Vágólapra másolva!

A hétfői tőzsdezárást követően tette közzé negyedik negyedéves jelentését a Graphisoft Park, melyben a várakozásoknak megfelelő bevételről, azonban 16 százalékkal magasabb nettó eredményről számolt be a társaság. Ez éves alapon minimális 1 százalékos eredménynövekedésnek felel meg, azonban az előző negyedévhez képest jelentős mértékben, közel 10 százalékkal esett vissza a nettó profit.

Forrás: [origo]

Az árbevétel éves és negyedéves alapon is csökkent, azonban ez nem meglepő annak fényében, hogy a Park egyik jelentős bérlője, az AMRI a nyár végétől kezdődően kiköltözött és nem fizette tovább az esedékes bérleti díjakat (ezzel kapcsolatban jelenleg egy peres ügy van folyamatban melyben a Graphisoft Park 4,44 millió eurót követel az AMRI-tól).

Forrás: [origo]

A Park kihasználtsága az AMRI távozásával párhuzamosan 81 százalékra csökkent, ami még mindig igen kedvező figyelembe véve a budapesti irodapiaci tendenciákat. Az idei év elejétől ez a ráta 84 százalékra változott az idő közben meghosszabbított és bővített bérleti szerződések kapcsán. A társaság negyedik negyedéves kamat-, adófizetés és értékcsökkenés előtti eredménye (EBITDA) 2011 első féléve óta nem látott alacsony szintre süllyedt, de ez nem meglepő látva a kihasználtság csökkenését.

Forrás: [origo]

A vártnál jobb negyedéves profit okai

A KBC elemzője által várt 369 ezer eurós nettó eredménynél két tényező miatt lett jobb a társaság profitja a negyedik negyedévben. Egyrészt a egyéb bevételek alakultak kedvezőbben, másrészt a nettó kamatkiadás is alacsonyabb lett az elemző várakozásánál.

Az egyéb bevételek a korábbi negyedévekhez képest jelentősen növekedtek, mivel a társaság magasabb nyereséget tudott elkönyvelni a tovább számlázott működési költségeken. A beszámoló nem tartalmaz magyarázatot arra vonatkozóan, hogy ennek mi az oka, de vélhetően valami egyszeri tételről lehet szó.

A nettó kamatfizetés éves és negyedéves alapon is csökkent, mivel a társaság folyamatosan fizeti vissza hiteleit. Ehhez még hozzájön egy nagyjából 80 ezer eurós nyereség, amit kötvények eladásával realizált a társaság a negyedik negyedévben.

Változatlan profitvárakozás 2013-ra

A 2013. évre vonatkozóan továbbra is 8,1 millió eurós bérleti díj bevételre számít a konzervatív előrejelzéseiről híres menedzsment. A tavalyi évben is sikerült 150 euróval magasabb profitot realizálni köszönhetően a vártnál kedvezőbb működési költségeknek és az alacsonyabb nyereségadónak.

Az idei évben ugyan az eddigieknél 300 ezer euróval magasabb peres költségekre számítanak a Graphisoft Parknál, azonban a vártnál kedvezőbb feltételekkel megújított hitelek kamatkiadása 200 euróval lehet alacsonyabb az eddigi terveknél. Ezen kívül 100 ezer euróval lehet kedvezőbb az adófizetés, így a peres költségek növekedésének nem lesz hatása a menedzsment eredményvárakozására, ami továbbra is 1,7 millió euró a teljes 2013-as évre vonatkozóan.

A helyzet fokozódik

Az AMRI ügy megoldásának céljából választott bírósághoz fordult a Graphisoft Park, azonban az ügyben idáig nem született jelentős előrelépés. Közben az AMRI keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken az általa finanszírozott speciális labor berendezések "ráépítés"-ként történő elismertetése miatt és kérte, hogy állapítsanak meg számára az ingatlanban tulajdonhányadot. A felszámolás alatt álló AMRI Hungary Zrt. tehát próbál visszatámadni, ezért vélhetően nem lesz könnyű a megegyezés.

Graphisoft Park

Forrás: [origo]