A nyugdíjak ötöde eltűnik

A magyar állam jól járt a magánnyugdíjpénztárak felszámolásával, csakhogy az OECD szerint a jövő nyugdíjasai 20 százalékkal kevesebbet kapnak majd kézhez. A magyar példát az elmúlt két évben több ország követte Kelet-Európában, de az Orbán-kormányéhoz hasonló radikális beavatkozásra eddig senki más nem vállalkozott.

2011 februárjában közel hárommillió ember volt éppen túl azon, hogy magánnyugdíj-pénztári megtakarításait sajátjának érezhesse. Az Orbán-kormány a költségvetés rendbetétele és a magas államadósság nyomása alatt felszámolta a második nyugdíjpillért. A számlákon addig felhalmozott majdnem 3000 milliárd forintot visszautaltatta egy erre a célra létrehozott állami alapba, és kijelentette, hogy megvédte a nyugdíjakat.

A lépés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországot az összes hitelminősítő bóvliba sorolja, de kétségtelenül jót tett a 2011-es és a 2012-es költségvetésnek. A GDP-arányos hiány a régóta megcélzott 3 százalék alá süllyedt (sőt 2011-ben pluszban végzett), a nyugdíjvagyon egy részéből csökkent az államadósság, és ma már tudjuk, jut arra is, hogy az idén az infláció felett emelkedjenek a nyugdíjak, és esetleg egyszeri nagyobb kifizetést kapjanak a nyugdíjasok valamikor az évben.

Egyvalamit azonban ma sem lehet tudni: azt, hogy hosszabb távon miként befolyásolja a nyugdíjak összegét és az állam vonatkozó terheit a nyugdíjreform teljes visszafordítása. Hogy ki jár jól, és ki rosszul, illetve ki mennyit nyer vagy veszít tíz, húsz- vagy ötvenéves távlatban, arról megkérdeztük a Nemzetgazdasági Minisztériumot, de nem kaptunk választ. Alapos hatástanulmányról az általunk megkérdezett nyugdíjszakértők sem tudnak - így az évekkel korábban feloszlott Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) tagjai sem, akik korábban rengeteg modellszámítást végeztek.

Egyetlen tanulmány foglalkozott eddig a kérdéssel: az OECD évente megjelenő, nyugdíjrendszereket elemző anyagának legutóbbi kiadványa. (Ez nem az, amelytől Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő, korábban nyugdíjvédő kormánybiztos mostanában félti a rendszert, hanem egy néhány hónappal korábban publikált dokumentum, amely itt olvasható.)

Mínusz 20 százalék

Az OECD egyik fő megállapítása szerint a reform visszafordításának az árát a jövő nyugdíjasai fizetik meg - kisebb nyugdíjak formájában. Az ő nyugdíjuk tehát alacsonyabb lesz, mint ha fennmaradt volna a vegyes rendszer. Ez nemcsak Magyarországra igaz, hanem az összes olyan kelet-európai államra is, amely az elmúlt két-három évben így vagy úgy visszasasszézott a korábban elindított reformoktól. (Hogy ki hogyan csinálta, az keretes írásunkból kiderül.)

A legtöbbet a régiós országok közül a jövő magyar nyugdíjasai veszítenek, ugyanis nálunk volt a legradikálisabb a visszarendeződés. Az OECD számításai szerint ha valaki 40-45 éven át dolgozik, nettó átlagkeresete évente 2 százalékkal bővül, nyugdíjpénztári befektetései pedig 1,5 százalékos hozamot hoznak, annak a leendő nyugdíja 20 százalékkal lesz alacsonyabb a nyugdíjpénztári felhalmozás nélkül, mint amilyen azzal együtt lenne. (Ma az átlagnyugdíj havonta körülbelül százezer forint.) A következő nagy vesztes Lengyelország, ott 15 százalékos mínuszra számíthatnak a fiatalok.

Ezt igazolják az OECD által kiszámolt helyettesítési ráták is, amelyek azt mutatják meg, mennyit ér az első nyugdíj az utolsó havi aktív keresethez képest. Ezen belül is több mutatót lehet számolni: a bruttó helyettesítési ráta az adózás előtti nyugdíjakat és fizetéseket veti össze, a nettó az adózás utáni arányokat mutatja. Magyarországon nem adóznak a nyugdíjak - amíg a Fidesz kormányoz, valószínűleg nem is fognak -, így ez a ráta az OECD-országok többségéhez képest magas. A nyugdíjreform visszafordításának hatására azonban hosszú távon meredeken csökken - Magyarországon kívül egyébként Lengyelországban is.

Mennyivel csökkent a magyar és a lengyel nyugdíj a nettó keresethez képest a nyugdíjreform visszafordítása után?

Az állam nyerhet

Az államkasszának ezzel szemben rövid távon óriási pluszt jelent a pénztárak kiiktatása - ez már a magyar költségvetés helyzetén és az adósságráta alakulásán is látszik. A későbbiekben viszont extra közkiadást fog jelenteni, amikor a népesség öregedése is egyre jobban megterheli az állami nyugdíjalapot. Összességében az állam végül is jól jár - az OECD kalkulációi és modellfeltételezései szerint legalábbis ez a másik fő következtetés. Vagyis az állami nyugdíjrendszerbe érkező pluszpénzek ellensúlyozni tudják a majdani pluszkiadásokat a térség szinte minden országában (csak Szlovákiában nem).

Mint minden számításról, az OECD-éről is hosszasan lehetne vitatkozni. A modellt részleteiben nem ismerő, ezért csak a háttérből nyilatkozó hazai nyugdíjszakértők az [origo]-nak több szempontot említettek, amely árnyalhatja az OECD következtetéseit. Például nem mindegy, mekkora hozammal számolunk a nyugdíjpénztári befektetéseken (a magyar nyugdíjpénztárak nem arról voltak híresek, hogy nagy hozammal kényeztették volna a tagjaikat), az sem mindegy, hogy az állam nyugdíjkiadásait milyen időtávra vetítjük előre, és azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a nyugdíjreform átmeneti időszakát belső megtakarításokból vagy az állam adósságának növelése árán finanszírozza egy ország.

Ez utóbbi főleg Magyarország esetében torzíthatja a képet, mivel - amint a NYIKA egyik volt tagja megfogalmazta - "hitelből, az állam eladósításának a terhére nem nagy kunszt arra az eredményre jutni, hogy jól muzsikáltak a nyugdíjpénztárak".

Nyolc ország visszafordult

Lengyelország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Észtország, Lettország és Litvánia - rajtunk kívül ezek azok az országok, amelyek elindítottak valamilyen nyugdíjreformot, majd sorban vissza is vettek belőle. A korábbi megtakarításokat mindenhol békén hagyták, olyan radikális lépést egyikük sem választott, mint az Orbán-kormány (a nyugdíjpénzek efféle teljes államosítására eddig csak Argentínában volt példa). A nyugdíjpénztárak, a nyugdíjalapok súlya viszont mindenhol csökkent, az oda irányuló pénzek egy része az állami nyugdíjalapba terelődött ugyanolyan költségvetési megfontolásokból, mint Magyarországon.

- Lengyelország 2011-től 7,3 százalékról 2,3 százalékra nyeste a nyugdíjalapokba fizetett tagdíj mértékét, 2017-től 3,5 százalékosra emeli majd.
- Szlovákiában a fizetések 9 százaléka irányult a nyugdíjpénztárakba, 2012-től itt is csökkent a mérték, 4 százalékra, és ezzel párhuzamosan megszűnt a pályakezdők kötelező belépése.
- Romániában 2010-ben kellett volna emelni a nyugdíjpénztárakba fizetendő tagdíj mértékét, ezt akkor elhalasztották, 2011-ben azonban 5 százalékosra növelték.
- Bulgáriában 2011-től átmenetileg eltérítették a nyugdíjpénztárakba szánt befizetéseket, ezek 2015-ig az állami nyugdíjalapba kerülnek.
- Észtországban 2010-ben felfüggesztették a nyugdíjalapokba történő befizetéseket, 2011-ben már 2 százalékot engedtek, majd 2012-ben emelték vissza 4 százalékosra a befizetések jövedelemarányos mértékét.
- Lettországban is megvágták a hozzájárulásokat: 2010-ben ahelyett, hogy az addigi 8 százalékos befizetést 10-re emelték volna, 2 százalékosra csökkentették, ez 2011-ben 4 százalékra, 2012-től 6 százalékosra nőtt.
- Litvániában hasonló volt a módszer: 2010-ben 5,5 százalékról 2 százalékosra esett a befizetések mértéke, de 2011-ben visszaállt.