Belehúzott az OTP, 292 alatt az euró

Vágólapra másolva!
Hétfőn 292 forint körül jegyzik az eurót, és a nemzetközi piacokon is inkább kivárást láthatunk. A hét további részében azonban komoly izgalmakra kell felkészülni.
Vágólapra másolva!

A hét első napján kissé erősödött a forint az euróval szemben, a reggeli 293 körüli árfolyamról 292 alá is benézett a hazai deviza.

Néhány tőzsdével együtt a BUX kivételt jelent. A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe közel 1 százalékot emelkedett, amiben nagy szerepet játszott az OTP 2 százalékos erősödése. A bankpapír tulajdonosai annak örülhetnek, hogy a kormány terve szerint csökkenhet a bankadó. Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára jelezte, hogy a kormány tárgyalni fog a bankokkal, és a hitelezés növelésével csökkenthető lesz a bankadó.

A héten fontosabb hazai makrogazdasági adat nem érkezik, ugyanakkor az Európai Bizottság pénteken teszi közzé friss előrejelzését, ami alapján következtetni lehet arra nézve, hogy van-e esélyünk kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól. A bizottság tavalyi előrejelzésében az állt, hogy 2013-ban 3 százalék alatt lehet a hiány, jövőre azonban újra a kritikus érték fölé emelkedik a GDP-arányos deficit, további intézkedések nélkül. A múlt heti gyenge GDP-adat után különösen érdekes lehet, hogy miként látja Magyarország helyzetét az Európai Unió. Az eljárás azóta folyik hazánkkal szemben, hogy 2014-ben beléptünk az EU-ba.

Szerdán a Fed nyíltpiaci bizottságának januári ülésének fontosabb részleteibe pillanthatunk bele. Az Egyesült Államok jegybankja továbbra is kitartott a laza monetáris politika mellett. Európából csütörtökön érkezik fontosabb adat. A Markit az előzetes beszerzési-menedzserindexet teszi közzé, amiből az euróövezeti kilábalás ütemétől kaphatunk képet. Az Európai Bizottság a többi ország gazdaságáról is elmondja véleményét, ami befolyásolhatja a piaci hangulatot, különösebb akkor, ha a brüsszeli szervezet borús képest fest a fiskális konszolidációról és a gazdasági növekedésről.