Másfél éves csúcson az OTP, 14 ezer pont fölött a Dow

Vágólapra másolva!
Újra kilógott a régiós társai sorából a magyar részvényindex, mely a főbb papírok remek teljesítményének köszönhetően 0,8 százalékos pluszban zárt. Nagyot ugrott ma a Richter, de a MOL és az OTP is erősödni tudott. A bankpapír újabb másfél éves csúcsot ütött ma, és kicsivel az alatt fejezte be a kereskedést.Az európai és amerikai tőzsdéken jó hangulat uralkodik, amit a közel 3 éves csúcson lévő német Zew gazdasági hangulatindex is segített megalapozni. A parketteket a vevők uralják, ennek következtében a Dow Jones index újra a 14 ezer pontos lélektani szint felett mozog, és a Google is történelmi csúcsára került.
Vágólapra másolva!

Nagyot ugrott a Richter

Ma is felülteljesítőnek számított a BUX a régióban, mely folytatva tegnapi emelkedését 0,8 százalékos pluszt szedett össze. A kereskedés kicsit nyugodtabban zajlott, a forgalom alig érte el az 6,5 milliárd forintot.

Forrás: [origo]

A magyar részvényindexet leginkább a Richter nagyobb erősödése húzta feljebb, a gyógyszerpapír 2,2 százalékot tudott drágulni, amivel jelentősen eltávolodtak a múlt héten ütött bő egy éves mélypontjuktól.

A többi főbb papír közül az OTP is remekelt 0,9 százalékos emelkedésével, és nem sokkal zárt új, 17 hónapos csúcsa alatt. A MOL 1,1 százalékkal értékelődött fel, az Egis viszont nem tudta ma folytatni erősödését, és tegnapi záróértékén fejezte be a kereskedést. Az olajtársaságot segíthette, hogy a horvát állam az EU csatlakozás közeledtével módosíthatja az INA privatizációjához kapcsolódó törvényt.

A Magyar Telekom számított a nap vesztesének, mely 1 százalékot veszített értékéből.

OTP árfolyama

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül a PannErgy nagyobb, 11 százalékos zuhanáson ment keresztül ma jelentős, 275 millió forint feletti forgalom mellett. Az esés hátterében az állhat, hogy a Lazarus nem finanszírozza tovább a PannErgy-ben levő pozícióit, és ennek következményeként csődvédelmet kérhet maga ellen. A papírok 6,1 százalékos mínuszban állapodtak meg.

A CIG Pannónia papírjai szintén gyengültek, annak ellenére, hogy a biztosító kellemes meglepetést okozott gyorsjelentésével. A cég 422 millió forintos nettó profitról számolt be, amivel 59 százalékkal felülmúlta a KBC intézményi fundamentális elemzőjének várakozását. A részvények 3,5 százalékot vesztettek ma értékükből.

A Graphisoft Park viszont árbevétel soron a vártnak megfelelően teljesített a negyedik negyedévben, a nettó eredményük viszont meghaladta a prognózisokat. Ennek ellenére a részvényekre ma nem született kötés.

A forint egész nap jó formában volt leginkább a kedvező részvénypiaci hangulat, és az OTP jó teljesítménye miatt, és a 291 alatt mozog az euróval szembeni kurzusa. Ebben segítségére lehet az ÁKK mai sikeres diszkontkincstárjegy aukciója is.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Veszik a papírokat Európában

Kedvező hangulat uralkodik az európai tőzsdéken, amit a 3 éves csúcsára került német Zew gazdasági hangulatindex is segíthetett meghozni. A vételi kedvet nem tudta elrontani, hogy pocsék számok láttak napvilágot az európai személyautó-értékesítésekről. Az ACEA legfrissebb adatai szerint az értékesítések 8,7 százalékkal estek vissza, amivel a valaha volt leggyengébb januári teljesítményt könyvelte el a piac.

A részvényindexek kényelmes pluszokat szedtek össze, ami rájuk is fért az elmúlt négy kereskedési nap gyengébb teljesítménye után. A nagyobb erősödéseket az akadályozhatja meg, hogy a hétvégi olaszországi választások továbbra is óvatosságra inthetik a befektetőket.

A Royal London Asset Management európai részvényalap-kezelője, Andrea Williams szerint azonban az olasz választások után is valószínűleg tovább folytatódnak a reformok az országban. Emellett az európai nagyvállalatok eddigi bíztató eredményeik is megalapozhatnak egy növekedésnek az európai részvénypiacokat illetően az év hátralévő részére.

Forrás: [origo]

3 százalékkal tudott emelkedni a német Bayer. A gyógyszergyártó és vegyipari óriás a UBS elemzőjétől kapott kedvező értékelést, így a bankház megemelte célárát a részvényre vonatkozóan.

A Nestlével kapcsolatban rossz hírek láttak ma napvilágot. Elérte ugyanis a társaságot a lóhús-botrány, emiatt több terméküket is kénytelenek voltak visszahívni az olasz és spanyol piacról. A befektetők azonban nem estek pánikba a botrány hírére, hiszen a Nestlé bevételi forrásai elég szerteágazóak, így a kérdéses termékek értékesítésének felfüggesztése nem okoz jelentős bevételkiesést a társaságnál. A cég nemrégiben tette közzé 2012-es számait, amiben az elmúlt 3 év leglassabb organikus árbevétel növekedését produkálta, ennek hatására az árfolyam visszaesett a történelmi csúcsok közeléből. Ma azonban a kereskedés végére 1 százalék feletti pluszba került az árfolyam.

A BMW kénytelen visszahívni 570 ezer autóját a kanadai és az amerikai piacról, mert főleg a 3-as szériánál találtak műszaki problémákat. Ez elég kellemetlen az autógyártó számára, mert a BMW a legnépszerűbb luxusautók között szerepel az országban, az érintett típusokból is évente közel 100 ezer darabot értékesít, ami a teljes értékesítéshez viszonyítva jelentősnek tekinthető. A cég részvénye azonban nem reagált drámaian a hírre, csupán 0,5 százalékkal csökkent a papír árfolyama.

A Danone egész nap jól teljesítettt, 5,4 százalék körüli drágulásával segíti a francia CAC 40 indexet,, mivel a befektetők jól fogadhatták a társaság költségcsökkentési terveit. A francia élelmiszeripari óriás 900 munkavállalót küld el európai üzemeiből a következő két évben a gyengébb vásárlói kereslet miatt

800 dollár fölött a Google

Fontosabb makroadatok hiányában kissé nyugodtabb kereskedés zajlik az amerikai tőzsdéken, ahol jó hangulat uralkodik az európai piacok jó teljesítménye miatt. A befektetők jókedvűen térhettek vissza az Elnökök Napja miatti hosszú hétvégéről, és venni kezdhették a részvényeket. Így kisebb pluszok után a Dow Jones újra átlépte a lélektani 14 ezer pontos szintet, amivel az S&P 500-al együtt újabb, 2007 óta nem látott magasságokat ostromol, és a Nasdaq is 2000 végén járt hasonló szintek körül.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai közül szinte az összes emelkedni tud, csupán a nyersanyagkapcsolt vállalkozások mutatnak kisebb lemaradást, melyben valószínűleg a zuhanó arany és WTI nyersolaj ára is szerepet játszik.

A technológiai papírokat a történelmi csúcson lévő Google is segíti. A keresőóriás részvényei 1,2 százaléko drágulva már a 800 dolláros szintet is áttörték, amivel soha nem látott magasságokba emelkedtek. A szektor legnagyobb komponensű vállalata, az Apple viszont 1,1 százalékos mínuszban forog, mivel a befektetők nem fogadhatták pozitívan, hogy a cég 330 dolláros iPhone miniket kezdhet értékesíteni, amit a China Mobile hálózatán keresztül forgalmazna.

Google árfolyama (Nasdaq)

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Nagy menetelésnek indultak az Office Depot és az OffixeMax részvényei vélhetően azokra a híresztelésekre, hogy a két vállalat még a héten megegyezhet az összeolvadásukról. Az ügylettel egy évi 18 milliárd dollár árbevételű vállalat jönne létre, ami a piacvezető Staples legnagyobb versenytársa lenne.

A Bank of America papírjai 1,2 százalékot erősödnek, mivel Amerika legnagyobb bankjához rekordösszeg áramlott tavaly a nyugdíjcélú és egyéb megtakarítási számláira.

A Best Buy papírjai is nekiindultak, miután a Barclays elemzője egyenlő súlyozásról felülsúlyozásra minősítette fel a kiskereskedelmi lánc részvényeit, melyek így 3,4 százalékot erősödtek.

A gyorsjelentési szezon piaczárás után a Dell és a Herbalife számaival fog folytatódni. A Dell negyedéves számai az elmúlt hetekben nagy sajtóvisszhangot kapott felvásárlási sztori miatt különös figyelmet igényelnek, míg a Herbalife körül nagy hedge fundok csaptak össze, ami szintén különös ízt ad a mai bejelentésnek.

A nyersanyagok piacán tovább folytatódik a zuhanás, az arany 1,7 százalékot veszített értékéből, amivel újabb féléves mélypontot ütött. A WTI nyersolaj árfolyama 1,6 százalékot esett, amivel igencsak távol került nemrég látott új, négy hónapos csúcsától.