Stagnálás az árupiacokon

Vágólapra másolva!
Az arany és a brent olaj árfolyama csupán néhány centtel mozdult el a tegnap délelőtti árszinttől, a vezető árupiaci indexek is csupán minimális elmozdulást mutatnak. A korábbi folyamatok ugyanakkor továbbra is jellemzik a piacot, lefelé csorognak az ipari fémek, erősödnek a mezőgazdasági termékek.
Vágólapra másolva!

Az amerikai benchmark WTI crude olaj - a brent stagnálása ellenére - egy dollárt erősödött köszönhetően a tegnap 1 5 -kor megjelent heti készletadatok csökkenésének. Az EIA (U.S. Energy Information Administration) az amerikai kőolajkészletek 951.000 hordós csökkenéséről számolt be, miközben a piaci várakozások 2,27 millió hordós bővülésre számítottak. Az adatközlés után a várakozásoknak megfelelően megnövekedett a volatilitás, pár pillanat alatt több mint egy dollárral került feljebb az árfolyam. A szerdai nap végére tovább szűkült a két olajfajta közötti különbözet: már 15 dollárt közelíti a brent prémiuma.

Az amerikai földgáz esetében éppen ellentétes folyamatok játszódtak le, mivel a készletek csökkenése kisebb volt a vártnál; ráadásul a termék több mint 10 százalékot erősödött néhány nap alatt, így minden adott volt egy korrekcióhoz.

Jól teljesítenek viszont a gabonák. A múlt hét pénteki USDA riport óta határozott erősödés figyelhető meg a három legfontosabb terméknél. A búza 736 cent volt egy hete, most 784 centen jár, a kukorica múlt hét keddi 679 centes mélypontról mára 732 centig száguldott. Ráadásul mindkét termék grafikonja megér egy pillantást, könnyen lehet, hogy túl vagyunk a lokális mélypontokon. Ugyan érik a korrekció, mivel nagyon rövid idő alatt sokat emelkedtek, de ahogy ezen túl vagyunk és a jelenlegi szintek fölé jutnak nagy forgalom mellett, újabb nagyobb lépést tehetnek felfelé.

Két magyarországi havazás között mindenesetre érdekes miért aggódnak az amerikai befektetők: az idei télen eddig csupán 1,4 inch (3,5cm) hó esett Chicago környékén, amire a mérések kezdete óta nem volt példa. A csapadékhiány mindenesetre felidézi a traderek memóriájában a tavalyi szárazság és hőség okozta piaci pánikot és a példátlan emelkedéseket....

Búza árfolyama (dollár/véka)

Forrás: [origo]

Kukorica árfolyama (dollár/véka)

Forrás: [origo]