Vágólapra másolva!
Kétszáz millió fős új csúcsra emelkedik idén a világon a munkanélküliek száma, figyelmeztet az ENSZ-hez tartozó International Labour Organization (ILO) legfrissebb, globális munkaerőpiaci trendeket vizsgáló anyaga.
Vágólapra másolva!

Eddig nem látott 200 millió fő feletti szintre emelkedik idén a munkanélküliek száma a világon, ami nagyságrendileg 3 százalékkal fogja meghaladni a tavalyi évben mért értéket. Ezt követően sem javul majd a helyzet, hiszen 2017-re már 210 millió munkanélkülivel számolnak a szakértők.

Bár a munkanélküliek száma abszolút értelemben véve új csúcsra fut, a munkanélküliségi ráta idén 6 százalékos - magas, de nem extrém - szinteken fog stabilizálódni. Jövőre a ráta még kismértékben emelkedhet, azonban azt követően etekintetben már egy pozitív trend bontakozhat majd ki a világon.

Az összeállítás másik érdekességét az a grafikon szolgáltatja, mely a bizonytalansági faktorok fokozódása és a munkanélküliségi ráta emelkedése közötti párhuzamot szemlélteti. Ez tömören annyit jelent, hogy ha a gazdasági kilátásokkal, vagy az aktuális gazdaságpolitikai lépésekkel kapcsolatban nő az aggodalom, azzal párhuzamosan a lakosság csökkenő fogyasztása a vállalati szegmens bővülésének is kerékkötőjévé válik, csökkentve az elérhető munkahelyek számát.