Vágólapra másolva!
Csaknem tavalyi csúcspontjára jutott januárban a GKI-Erste konjunktúraindex értéke. Az emelkedés kis lépésekkel negyedik hónapja tart - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Vágólapra másolva!

A GKI által az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a januári javulás a fogyasztói várakozások megugrásának következménye, az üzleti bizalmi index nem változott.

A konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke januárban mínusz 19,6 pontra javult a tavaly decemberi mínusz 21,2 pontról. A tavalyi csúcs márciusban volt, mínusz 19 ponttal. Az üzleti bizalmi index az előző havihoz hasonlóan mínusz 11,3, a fogyasztói bizalmi mutató viszont mínusz 43,4 pont lett az előző havi mínusz 49,3 pont után.

Kissé enyhült a lakosság munkanélküliségtől való félelme, és az inflációs várakozás is alábbhagyott. A magyar gazdaság kilátásainak igen pesszimista megítélése januárban minden ágazatban és a fogyasztók körében is javult. A fogyasztói bizalmi index januárban a novemberi és decemberi kismértékű emelkedést követően jelentősen megugrott, s másfél éves csúcsára jutott. A lakosság főleg saját pénzügyi helyzetét, de megtakarítási lehetőségeit is sokkal jobbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét a következő egy évben erőteljesen javulónak gondolták.

Az üzleti szférán belül januárban a szolgáltatásokon kívül minden ágazat pesszimizmusa enyhült. Az ipari várakozások 2012 tavaszi szintjükre emelkedtek. Javult az elmúlt időszaki és a következő három hónapra várt termelés megítélése, csökkentek a saját termelésű készletek. Kissé még a rendelésállományokat is jobbnak látták a válaszadók, mint decemberben, de ezen belül az exportrendeléseket valamelyest romlónak.

Az iparban az áremelési várakozások mértéke nőtt, köre csökkent. Az áremelési várakozások az építőiparban nem változtak, továbbra is az árcsökkenésre számítók vannak jelentős többségben. A kereskedelmi cégek körében egy hónap alatt nem változott az áremelést tervezők aránya, miközben az árnövelés átlagos mértéke csökkent. A szolgáltatók árvárakozása nem változott.