Megvan a pénz a Dellre, vinnék a HP darabjait is

Vágólapra másolva!
Finisbe érkezhetnek a tárgyalások a Dell tőzsdei kivezetéséről, legalábbis erre utal, hogy az ügyben érintett egyik kockázati tőke alapkezelő 15 milliárd dollárnyi finanszírozást gyűjtött a tranzakcióra. A sajtóértesülések szerint élénk az érdeklődés a bankok oldaláról a hitellel történő kivásárlás finanszírozására, ami nemcsak a Dell számára jó jel, hanem a bizonyos tekintetben nagyon hasonló cipőben járó HP befektetői is örülhetnek, hiszen a pletykák szerint ott is készülődhet valami nagyobb horderejű tranzakció.
Vágólapra másolva!

Megvan a pénz a Dell kivásárlására

15 milliárd dollárnyi forrást gyűjtött a Silver Lake nevű kockázati tőke alap, hogy finanszírozni tudja a Dell közelgő tőzsdei kivásárlását - értesült a Bloomberg. A hírt a Reuters is megerősítette, utóbbi forrásai szerint legalább négy bank állt sorban, hogy részt vehessen az elmúlt öt év legnagyobb kivásárlásának ígérkező tranzakció finanszírozásában. A most gyűjtött 15 milliárd dolláros tőke a lehetséges vételár kétharmadát-háromnegyedét fedezheti. A nyitáskor 12,69 dollár körül mozog a Dell árfolyama, ami 0,5 százalékos emelkedést jelent.

A Dellről a hét elején terjedt el, hogy kockázati tőke alapokkal a társaság tőzsdéről történő kivezetéséről tárgyal. A Silver Lake kezdetektől fogva a lehetséges befektetői csoport tagjaként szerepelt az értesülésekben, amiket többen több forrásból megerősítettek.

Ahogy keddi elemzésünkben írtuk, a Dell az elmúlt években leginkább csak vergődött, a piaci kapitalizációja pedig 20 milliárd dollár alá süllyedt, ami a rendkívül alacsony fundamentális értékeltséggel párosulva vonzó kivásárlási célponttá teszi. Az alacsony hozamkörnyezetben könnyebben kivitelezhető egy hitellel történő kivásárlás.

A meglehetősen sűrű híráramlás és az egészen konkrétnak tűnő információk alapján úgy tűnik, előrehaladottak lehetnek a tárgyalások, közel lehet a bejelentés időpontja. A Wall Street Journal korábbi értesülései szerint részvényeként 13-16 dollár közötti ajánlatra kell számítania a Dell részvényeseinek. A pontos ajánlati ártól függően ez akár 27 százalékos felértékelődési potenciált is jelenthet a tegnapi záráshoz képest, bár a sáv alja csupán 3 százalékkal magasabb az aktuális árnál.

Dell (Nasdaq)

A HP-t is környékezik

A Dell történetét ugyanakkor nemcsak önmagában érdemes figyelemmel követni, hiszen a látszólag jelentős érdeklődés a Dell kivásárlása iránt optimizmusra ad okot a HP feldarabolásában bízó befektetőknek. Szintén friss hírek szerint egyre aktívabb az érdeklődés a HP által korábban felvásárolt Autonomy és EDS iránt, bár a vállalat részéről még nem mutatkozik egyértelmű szándék a problémás vállalati üzletágak értékesítésére.

Az Autonomy felvásárlása miatt a HP nemrégiben 8,8 milliárd dolláros goodwill-leírást volt kénytelen végrehajtani, de a korábban szintén a vállalati szolgáltatásokat kínáló divízió megerősítése miatt akvirált EDS miatt is voltak hasonló leírásai a társaságnak. Több forrás szerint ugyanakkor a HP-t rendszeresen környékezik meg a különféle eszközök leválasztásában és értékesítésében érdekelt partnerjelöltek, de ezzel együtt szilárd a menedzsment elhatározása, hogy egyben tartsa a vállalatot.

A HP tegnap ezzel együtt 4,3 százalékot emelkedett, amit ma újabb 0,4 százalékkal fejelt meg nyitásban, így már 17,26 dollár körül áll az árfolyam. Az Investor.hu-n január 3-án megjelent elemzésünkben 15,3 dollár környékén hívtuk fel a figyelmet, hogy a HP éves jelentésében megjelent az eszközértékesítés lehetősége, ami katalizátor lehet az árfolyam számára. Azóta mintegy 13 százalékot emelkedett a részvény. A grafikonon kialakult alakzat és a lendületes kitörés alapján meglátásunk szerint a 18,5 dolláros szint is elérhető lehet rövid távon.

Hewlett-Packard (NYSE)