Vágólapra másolva!
Az áremelkedések miatt egyre többet költenek kávéra a magyarok, pedig mind többen választják az olcsóbb, saját márkás kávékat. Minden negyedik kávéfőzőre fordított forintért kapszulás gépet visznek haza.
Vágólapra másolva!

Tízből kilenc magyar háztartás vásárolt kávét 2012 első tíz hónapjában - írja a GfK kutatóintézet friss elemzésében. A fogyasztók ráadásul egyre többet is fordítottak rá, hiszen míg 2011 január-októberben egy átlagos vásárló közel 7400 forintot költött kávéra, addig 2012 azonos időszakában ez az összeg már megközelítette a 8000 forintot. A növekedés azonban csalóka, mivel azt az átlagosan 15 százalékos áremelkedés okozza, mennyiségben a piac hat százalékkal csökkent.

Ugyan a magyar fogyasztók az elmúlt két-három évben már hozzászokhattak a kávétermékek folyamatos drágulásához, mégis egyre drasztikusabban reagálnak ezekre az áremelésekre. A legnagyobb szegmens - az őrölt-pörkölt kávé - esetében a vásárolt mennyiséget visszafogják a háztartások, és egyre inkább elmozdulnak az olcsóbb - főként saját márkás - termékek irányába - írja a GfK.

A háztartási kisgépek kiskereskedelmi piaca 2012 első kilenc hónapjában nagyot zuhant: az eladás darabszám alapján 8,6 százalékkal csökkent 2011. január-szeptemberhez képest. Ezzel együtt a teljes kávéfőző-kategória is jelentősen visszaesett: az eladott darabszámot tekintve 16 százaléknyit. Ez a csökkenés azonban a különböző típusoknál eltérő mértékű: a filteres kávéfőzők eladása több mint egynegyedével (27 százalékkal), míg az eszpresszókávé-főzőké 11,3 százalékkal csökkent.

Az eszpresszógépek között a hagyományos pumpás kávéfőzők egyre inkább háttérbe szorulnak (egy év alatt több mint 10 százalékkal adtak el kevesebbet) az automata és a kapszulás kávéfőzők javára, melyek aránya az eladásban folyamatosan nő. Köszönhető ez annak is, hogy a teljesen automata kávéfőzők átlagára 10 százalékkal csökkent, a kapszuláskínálat pedig bővült, így már 20-25 000 forintért 15 bar nyomással működő készülékhez lehet jutni. Darabban a kapszulás kávéfőzők piaca még csak 17 százalékot tesz ki az eszpresszópiacból, de értékben ez már a piacnak több mint egynegyede.