Csüngünk a nemzetközi piacokon

Vágólapra másolva!
A világ 60 legnagyobb gazdasága közül Magyarország a kilencedik, ha a világpiacokhoz való kapcsolódást vizsgálják.
Vágólapra másolva!

Az Ernst & Young cég felmérése szerint Magyarország a régióban a leginkább integrálódott a világkereskedelembe, és a kilencedik helyen áll a 2012. évi Globalizációs Index alapján.

A Globalizációs Index célja, hogy nyomon kövesse a világ hatvan legnagyobb gazdaságának teljesítményét, a jelentés húsz mutató szerint rendezi sorba az államokat.

Az Ernst & Young keddi közlése szerint Magyarország két helyet javított egy évvel korábbi pozícióján, így a kilencedik a 2012-es Globalizációs Indexen, 1995 óta pedig hat helyet lépett előre.

A nemzetközi tanácsadó rangsorának élén Hong Kong, Szingapúr és Írország áll. Havas István, az Ernst & Young vezérigazgatója a cég közleményében hangsúlyozza: Magyarország helyezése a listán azt mutatja, hogy a gazdaság jelentősen integrálódott a világkereskedelembe. Ez a kiemelkedő exportnak, a beáramló működő tőkének, valamint a magas szintű tudástranszfernek és infrastruktúrának az eredménye.

Az ország hosszú távon is a kereskedelem, a munkaerőpiac és a technológia területén mutatott átlagot meghaladó teljesítményt, a kultúra és a tőkepiac esetében azonban elmaradt az átlagtól - közölte az Ernst & Young.

Havas István a közleményben kiemelte: adataikból egyértelműen kiderül, hogy a következő időszakban lassul a globalizáció üteme, és megváltozik a természete. A termékek és szolgáltatások kereskedelme a válság előtti szintre tér vissza, a tőkeáramlás is stabilan növekszik. A legnagyobb kihívás azonban a képzett munkaerő globális szintű megtalálása marad, a cégek számára növekvő problémát jelent a megfelelő tapasztalattal és tudással rendelkező munkavállalók felkutatása.

Számos multinacionális cég számára Brazília, Oroszország, India és Kína (BRIC-országok) kínált jelentős lehetőségeket az elmúlt időszakban, ezek az államok továbbra is meghatározó szereplői maradnak majd a világkereskedelemnek, a vállalatoknak azonban érdemes más piacok felé is nyitni - mutat rá a tanácsadó cég elemzése.

Az eurózóna és az Egyesült Államok is tartogat jelentős lehetőségeket a nehézségek ellenére. A széles sávú internetpenetráció magas aránya, valamint a digitális, mobil- és csúcstechnológiák fejlett szintje továbbra is kiemelkedő szerepet biztosítanak ezeknek az országoknak az áruk és szolgáltatások exportjában - írja az Ernst & Young közleményében.