Estére megtorpant az elszálló forintárfolyam

Vágólapra másolva!
Szerda délután már 295 forint felett is jegyezték az eurót, amire június közepe óta nem volt példa. Csak a forint szenved a régiós devizák közül. Az árfolyam zuhanása egészen estig tartott, de este 6-ra szerény erősödésnek indult a magyar fizetőeszköz.
Vágólapra másolva!

A forint meredeken gyengült az euróval szemben karácsonykor. A közös európai devizát a múlt pénteken még 285 forint közelében is jegyezték, és kevesebb, mint egy hét leforgása alatt 10 egységgel feljebb került a kurzus. A hazai deviza esése miatt a frankhitelesek is egyre nagyobb terhekkel nézhetnek szembe. Egy hete még 236 forintba került az alpesi deviza, most viszont már 244 egységet kell adni egy frankért.

A forint folyamatos gyengülése csak szerda estére torpant meg, ekkor szerényen erősödni kezdett. Sokat így sem javított a heylzetén, szerda este 6-kor még mindig 293,9 forinton állt az euró, 243,3 forinton a svájci frank árfolyama.

Amerikai problémák és az MNB dilemmája

A forint esésében fontos szerepet játszik, hogy nagyon alacsony a likviditás a nemzetközi piacokon december utolsó napjaiban, így kisebb tételek is meg tudják mozgatni az árfolyamot, ami nagy kilengéseket okozhat. Az év végéig maradhatnak a hevesebb árfolyammozgások az alacsony likviditás miatt.

Az Egyesült Államok politikusainak egyelőre nem sikerült megtalálniuk a megoldást a költségvetési szakadékra, ami aggodalommal töltötte el a piaci szereplőket az elmúlt napokban, azonban a kisebb kockázatkerülés nem magyarázza teljesen a forint esését. Ezt támasztja alá, hogy a forint elszakadt a régiós devizáktól.

A romló külpiaci hangulat mellett az év végi pozíciózárások is közrejátszanak a hazai deviza gyenge teljesítményében, mivel a forint volt idén a legjobban teljesítő fizetőeszköz.

Közben a hazai kockázatok is egyre inkább aggaszthatják a befektetőket. Nem kedvez a forintnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatvágási ciklusa sem, vagyis az, hogy az MNB a múlt héten annak ellenére folytatta a kamatvágási ciklust, hogy a forint öt hónapos mélyponton járt az euróval szemben.

Simor András elnök a kamatvágás utáni sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az MNB-nek a rövid távon jelentkező volatilitásokra nem kell figyelnie, ugyanakkor ez a jelenség arra mutat rá, hogy csökkent a bizalom, amire figyelniük kell a jegybankoknak.

Ha a forint nem lesz képes visszaerősödni januárban, akkor az MNB mozgástere erőteljesen beszűkül a további kamatcsökkentés tekintetében. Egyes elemzők azt sem zárják ki, hogy az MNB-nek vissza kell fordítani a kamatcsökkentési ciklust, és a forint meredek esése miatt kamatemelésre kényszerülhet, hogy megállítsa a leértékelődési hullámot.