Kijelölték, ki vezesse az egyéni nyugdíjszámlát

Vágólapra másolva!
A kormány kijelölte a társadalombiztosítási egyéni számlát vezető szervet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap.. A kormánydöntés értelmében januártól az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál kezelik a társadalombiztosítási egyéni számlát. Korábban Selmeczi Gabriella 2012-re ígérte az egyéni számlás rendszert, de az [origo] számításai szerint évekig kell mág várni a rendszer kialakítására.
Vágólapra másolva!

"A kormány a kötelező magánnyugdíjpénztárból való visszalépés lehetőségével hosszú távon biztosította a nyugdíjrendszer kiszámíthatóságának és fenntarthatóságának lehetőségét többek között azzal, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben is lesz egyéni számlájuk" - írta vasárnapi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A kormány az egyéni számla vezetésére az ONYF Központi Nyugdíjnyilvántartó és Informatikai Igazgatóságát jelölte ki. Az egyéni számla működése a funkciójából adódóan nem hasonlítható a bankszámlához - hangsúlyozta az Emmi, hozzátéve, hogy a nyugdíjakat továbbra is a jelenlegi szabályok szerint állapítják meg.

2015-ig még várni kell a számlára

Az [origo] korábban megírta, hogy egy törvénymódosítás alapján egyértelmű, hogy az állami nyugdíjrendszerben még minimum 2015-ig kell várni a nyugdíjszámlák megalkotására. Egy, a nyugdíjtörvényhez benyújtott és elfogadott törvénymódosítás szerint ugyanis hosszadalmas adategyeztetési folyamat veszi kezdetét. "A nyugdíjtörvényben foglalt 2 évente 5 éves korcsoportonként előírt egyeztetést követően alakul ki az egységes váromány-nyilvántartás" - válaszolta akkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma az [origo]-nak a törvénymódosítás értelmezését firtató kérdésére.

Ez azt jelenti, hogy elsőként az 1955 és 1959 közötti években született biztosítottakkal kezdeményeznek adategyeztetést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek, a rendszer pedig a minisztériumi válasz szerint akkor lesz kész, ha a biztosítottakkal egyeztetett adatok rendelkezésre állnak. A módosított törvény az adategyeztetés befejezésére 2014 végéig adott határidőt a kormánynak. Ezt követően lehet a fiatalabb korosztályok szolgálati idejének és járulékfizetésének történetét egyeztetni, míg végül rendelkezésre állnak valamennyi aktív dolgozó adatai, egységes adatbázisban, a teljes járulékfizetési múlttal.

Selmeczi Gabriella korábbi nyugdíjvédelmi megbízott már 2011 elején azt mondta, hogy 2012 tavaszán létrejöhet a rendszer, és a második Széll Kálmán-terv is ráerősített erre. "A nyugdíjrendszerben további kiigazítások szükségesek, amelyek vizsgálata, ütemezése, illetve mindezek alapján az új szabályozás meghirdetése 2012-ben esedékes".