Kitért a kormány a korkedvezményes nyugdíj vitája elől

Vágólapra másolva!
A 2014-es választások utánra halasztotta a kormány a korkedvezményes nyugdíjazási rendszer átalakítását, hogy megalapozott döntés születhessen. Eredetileg a elvették volna a lehetőségét, hogy a veszélyes munkát végzők a korhatár előtt menjenek nyugdíjba.
Vágólapra másolva!

A kormány két évvel meghosszabbítja a jelenlegi korkedvezményes nyugdíjrendszert - írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A kormány azzal érvel, hogy "annak érdekében, hogy a korkedvezményes rendszer átalakításáról megalapozott, részletes vizsgálaton alapuló döntés szülessen", szükséges 2014 végéig meghosszabbítani a jelenlegi rendszert.

A kormány eltörölte a korkedvezményes nyugdíjazást minden területen, mint a rendőrök, tűzoltók és más rendvédelmi szervezetek esetén is. Ez azt jelentette volna, hogy egy tűzoltónak 64 éves koráig kellett volna dolgozni. A szervezetek hevesen tiltakoztak ez ellen, több ezer panaszt adtak be a strassbourgi bíróságon. A bejelentés szerint a rendszer két évig mégis tovább élhet.

A korkedvezményes nyugdíj rendszerét több mint 40 éve vezették be. Ennek alapján azok mehettek korábban nyugdíjba, akik munkájuk során fokozott egészségkárosodásnak voltak kitéve. Negyven év alatt azonban sokat változtak a munkakörülmények, a technikai feltételek és az egészségvédelem - érvelt a minisztérium.

A kormány 2014 végéig, tehát az abban az évben tartandó országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választások utánra halasztotta mostani döntésével a rendszer átalakítását.

Idén már nem állapíthattak meg korkedvezményes nyugdíjat, miközben már nyugdíjba vonultakat visszatereltek a munkába.