Kifizették a Honvédkórház adósságát

Vágólapra másolva!
Ötmilliárd forintos segítséget nyújtott az állam a Honvédkórháznak, az átszervezéseknek köszönhetően lelassult a hiány növekedése.
Vágólapra másolva!

Ötmilliárd forinttal konszolidálták a Honvédkórházat a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből, a korábbi gazdálkodási hibák javítása érdekében pedig új szervezeti rendszert állítottak fel az intézményben - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

A lap beszámol arról, hogy a Honvédkórház katonai alakulatként működik a Magyar Honvédségen belül, parancsnoki irányítással és három szakmai igazgató vezetésével, az átszervezésnek köszönhetően az elmúlt fél évben lassult a hiány növekedése. A kórház konszolidációjáért felelős Borbíró Zoltán szerint más kórházak lejárt adóssága méretarányosan messze meghaladja a Honvédkórházét jelenleg.

A Honvédkórház konszolidálása azért is volt elengedhetetlen, mert jelenleg egyike az ország tíz legnagyobb civil ellátást nyújtó kórházának - írja a Magyar Nemzet. Korábban ebben a kórházban kezelték a Hungaroringen súlyos sérülést szenvedő Felipe Massát.