Elhagyhatja az OTP a román tőkepiacot

Vágólapra másolva!
Hátat fordít az OTP a román brókerpiacnak, írja a Mediafax, ügyhöz közel álló személyekre hivatkozva. A bank a helyi piacon kis szereplőnek számít, a bonyolított forgalom alapján a harmincnegyedik helyen áll a bukaresti börzén.
Vágólapra másolva!

Idén az OTP a román tőkepiacon 68,3 lejes, vagyis nagyságrendileg 4,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított (eközben a magyar azonnali részvénypiacon például 132 milliárd forintnyi duplikált forgalmat generált), amivel a piac harmincnegyedik legnagyobb szereplőjének számított. Bár tavaly egész évben két és félszer ekkora forgalmat bonyolított az OTP, még úgy is csupán a huszonnegyedik helyet tudta megszerezni a rangsorban.

Az OTP helyi piaci részesedése tavaly 0,75 százalékra rúgott, ami jóval alacsonyabb a magyar piacon elért 2,7 százalékos azonnali részvénypiacon mutatkozó részesedésnél. A román piacot elhagyó külföldi brókercégek közül nem az OTP lenne az első, hiszen az ING és az Unicredit már októberben hasonló döntést hozott. A brókercégek számának csökkenését az okozhatja, hogy csúszik az állami vállalatok tőzsdére vitele, melyben várhatóan a jövő év sem hoz majd nagy előrelépést.