Szédítő ajánlattal vásárolnák fel a New York-i tőzsdét

Vágólapra másolva!
Megveszi a New York-i értéktőzsdét is működtető NYSE Euronextet az IntercontinentalExchange. A már korábban is pletykált tranzakció értéke magasabb lesz a várakozásoknál, hiszen az ICE 8,2 milliárd dollárt, vagyis részvényenként 33,12 dollárt ajánl a NYSE papírjaiért. Ez igen gáláns, 38 százalékos prémiumot jelent a részvények tegnapi záróárához képest, vagyis a kereskedés indulását követően nagy ugrás vár majd a piaczárás után a pletykák hatására már 21 százalékkal emelkedő részvényekre. 
Vágólapra másolva!

14:30

Igaznak bizonyultak a pletykák, ahogy azt a részvények mai felfüggesztéséből már sejteni is lehetett, az ICE vételi ajánlatot tesz a NYSE részvényeire. A vételár még az előzetesen kiszivárgott összegnél is magasabb, összesen 8,2 milliárd dollár, ami részvényenként 33,12 dollárnak felel meg. A NYSE részvényei igen gáláns, 38 százalékos prémiumot kaphatnak a részvény legutóbbi, 24 dolláros záróárfolyamához képest.

A NYSE árfolyamának alakulása (USD)

A tranzakcióra mindkét vállalat igazgatósága rábólintott, így várhatóan 2013 második felében zárulhat majd le a felvásárlás. A 8,2 milliárd dolláros vételárat az ICE a Bloomberg kalkulációi szerint nagyságrendileg 67 százalékban részvényekkel, a fennmaradó 33 százalékot pedig készpénzben fizetné. A pontos arányokat azért nehéz számszerűsíteni, mert a NYSE tulajdonosai kérhetnék, hogy teljes egészében készpénzben fizessenek számukra, de lenne lehetőségük 0,2581 darab ICE részvényt is igényelni, vagy egyfajta kevert struktúrában 11,27 dollárnyi készpénz mellé 0,1703 darab ICE részvényt igényelni.

A vállalat vizsgálja annak lehetőségeit, hogy az európai részvénykereskedelmet tömörítő Euronextet eladja, miközben a két tőzsde összeolvadásától a második évet követően 450 milliió dolláros éves költséghatékonyság növekedést várnak.

Az ICE a felvásárlás hatására megszerzi az európai derivatív piacon mnásodik legnagyobb szereplőnek számító Liffe-t, mely elemzők szerint a NYSE portfóliójának koronaékszere volt. Az ICE gyökerei is a nyersanyagpiaci kereskedelemre vezetnek vissza, melyhez a Liffe árupiaci palettája jó kiegészítésként fog szolgálni.

Évekkel ezelőtt a Nasdaq és ICE már próbálkozott a NYSE megvásárlásával, azonban az akkori próbálkozásokat a szabályozó hatóságok versenyjogi aggályokra hivatkozva elgáncsolták. A mostani helyzet azonban teljesen más. A részvénykereskedelemben sokkal gyengébb ICE egyedül tett ajánlatot, így a két vállalat tevékenységei közötti is kevesebb az átfedés. Amennyiben az ICE-nak sikerül nyélbe ütni a felvásárlást, úgy piaci kapitalizáció és piaci erő alapján is sokkal rősebb versenytársa lehet a piacvezető CME-nek.

A piacon keringenek olyan jellegű várakozások is, melyek szerint az ICE az akvizíciót követően csakis a derivatív üzletágakat tartaná meg, a részvénykereskedelmet pedig leválasztaná. A lépés olyan tekintetben indokolhatónak tűnik, hogy a NYSE az utóbbi években a részvénykereskedelem folyamatos lemorzsolódásával szembesült az erősebb verseny következtében, mely a vállalat marzsaira is nagy nyomást helyezett. A részleg kérőjeként emlegetik a Nasdaqot is, bár kérdéses, hogy a versenyhatósági engedélyt ezúttal sikerülne-e megszerezni.

Mennyit ajánl az ICE?

Az ICE által felkínált 33,12 dolláros vételár a NYSE jövő évre vonatkozó EPS konszenzusával számolva 14,6-os P/E rátának fell meg. Ez a szektorban uralkodó árazási szintekhez képest a magasabb zónában található, bár nem szabad elfeledni, hogy a két nagy ICE és CME papírjai is hasonló szinteken forognak. Márpedig a NYSE-től a következő évekre nagyobb eredménybővülést várnak az elemzők, vagyis pusztán ez alapján (nem beszélve a tranzakciótól várt pozitív szinergiákról) úgy tűnik, hogy még a jelentős prémium mellett sem fizette túl az akvizíciót az ICE.

13:25

Percekkel ezelőtt felfüggesztették a NYSE és ICE részvényeinek kereskedését, amik alapján azt lehet sejteni, hogy ma tényleg bejelentést tesznek a New York-i börze felvásárlásáról.

09:50

Ügyhöz közel álló személyek szerint az ICE papíronként 33 dolláros vételi ajánlatot tenne az NYSE-re, mely 37 százalékos prémiumnak felel a legutóbbi záróárhoz képest - írja a Reuters. Az ICE 8 milliárd dollárt fizetne, egyharmadát készpénzben, a fennmaradó részt pedig saját részvényeivel. A tranzakció bejelentésére a mai késői órákban kerülhet majd sor a kiszivárogtatott információk szerint.

Az NYSE árfolyama a zárás utáni kereskedésben talán érthető módon száguldott 21 százalékot (látszólag óvatosak a piaci szereplők a 37 százaléknak feltételezett prémiummal kapcsolatban), és hiába fizethet a piaci árnál sokkal többet az ICE, az árfolyam 1,2 százalékos emelkedése pozitív fogadtatásra utal.

Az NYSE árfolyamának alakulása (USD)

Az ICE részéről nem az első próbálkozás, hogy megszerezze az NYSE-t, két évvel ezelőtt ugyanis a Nasdaq OMX-szel közösen már tettek ajánlatot a tőzsdére. Akkor azonban versenyjogi aggályok miatt a szabályozó hatóságok nem engedték az egyesülést. Mivel jelenleg egyedül az ICE tenne ajánlatot, ezen korábbi akadályok is elhárulhatnak.

Az NYSE bevételeinek nagyobb részét az amerikai részvények kereskedelme adja, mely üzletágban a csökkenő részvénypiaci forgalom és nyomás alatt tartott marzsok hatottak negatívan az utóbbi időszakban. Az ICE vételi szándékát elemzők szerint sokkal inkább a derivatív piaci érdekeltségek motiválták, és a tranzakciót követően a részvénykereskedelmet egyéb egységek leválasztásával a Nasdaqnak értékesítene.

Az ICE árfolyamának alakulása (USD)

Nem tétlenkednek a szabályozók

A szabályozó hatóságok szoros figyelemmel követik a nagy tőzsdei összeolvadásokat, hiszen a kevés nagy szereplő által dominált piacon kiemelt hangsúly van a versenyfeltételek megtartásán. Év elején például emiatt akadt el a Deutsche Börse NYSE-re tett felvásárlási kísérlete, hiszen az európai hatóság egy monopol közeli cég létrejöttétől tartott. Az egyesült cégek az európai derivatív piac 90 százalékát kebelezte volna be, a részvénykereskedésből pedig 30 százalékos részt hasított volna ki.

Akkor a Deutsche Börse 9,5 milliárd dollárt adott volna az NYSE-ért, a tranzakció megakadása az egész iparág számára kedvezőtlen üzenetet küldött. A hatósági szereplők ugyanis a konszolidációs folyamatok egyik nagy kerékkötöivé váltak.