A BMW-nek is szállít egy új hatvani műanyagüzem

Vágólapra másolva!
Ötvenkét új munkahelyet hoz létre a hatvani Ro-No Kft., amely többek között a BMW-nek szállít alkatrészeket. 
Vágólapra másolva!

Új, 882 négyzetméteres műanyag-feldolgozó gyártócsarnokot épített a Ro-No Kft. Hatvanban: a 176 millió forintos beruházás 52 új munkahelyet teremt a térségben - közölte a cég szerdán.

Az új gyártócsarnokot a már meglévő, 1100 négyzetméteres üzem mellett építették fel. A kivitelezés csaknem 176 millió forintból valósult meg, az Európai Unió és a magyar állam 50 százalékos támogatása mellett. Az új gyáregység fokozza a vállalkozás versenyképességét, és javítja az energiahatékonyságot is. A termelés indítását a jövő év elejére tervezik.

A műanyag alkatrészek fröccsöntésével, lézergravírozással és festés-lakkozással foglalkozó cég hűtő- és porszívó-alkatrészeket, festett lámpaburákat, kesztyűtartófedeleket készít nagyvállalatok számára. Ezek között olyan ismert cégek is vannak, mint a Bentley, a BMW vagy az Electrolux. A Ro-No Kft. a tavalyi 660 millió forintos árbevétel után az idén 5-10 százalékos forgalombővülésre számít.