Csőbe húzták a Facebook-befektetőket

Vágólapra másolva!
Irreálisan magas bevezetési árat szabtak a Facebooknak, ezért a tőzsdei kereskedés indulása után hirtelen óriásit esett az árfolyam. Intézményi befeketetők a Morgan Stanleytől megtudták, hogy a Facebook valójában nem ér annyit. Ötmillió dolláros bírságot kapott ezért a bankház.
Vágólapra másolva!

Ötmillió dollárjába került a Morgan Stanley befektetési banknak a Facebook tőzsdei bevezetésekor elkövetett szabálytalanság, ekkora bírságot kaptak.

A bíróság szerint a részvény tőzsdei bevezetésekor néhány intézményi befektető a Morgan Stanley egyik magas rangú alkalmazottja által készített feljegyzés formájában értesült a Facebook felülvizsgált üzleti eredményéről és növekedési kilátásairól, amit az érvényes pénzügyi törvények összeférhetetlenség miatt tiltanak.

A New York Times szerint a kisbefektetők azzal szenvedtek hátrányt, hogy nem értesültek a Facebook valódi értékéről, miközben az intézményi befektetők már tudták.

A Morgan Stanley befektetési bankra Massachusetts államban kivetett 5 millió dolláros bírság az első polgári peres következménye a Facebook-részvények tőzsdei bevezetésekor a befektetőket ért milliárdos veszteségnek.

A Facebook és az első részvényesek a Morgan Stanley szervezésében májusban lebonyolított tőzsdei kibocsátás során 16 milliárd dollár bevételre tettek szert. Az árfolyam azonban hamar zuhanni kezdett, és átmenetileg a 38 dolláros kibocsátási szint felére is lement. Az áresés miatt hamar megfogalmazódtak azok a vádak, hogy a kibocsátási árfolyamot irreálisan magasan állapították meg. Ezt a gyanút később igazolta, hogy a Facebook az eredeti várakozásoknál lényegesen alacsonyabb reklámbevételre tudott szert tenni a mobil internetes eszközök terjedése miatt.

A kibocsátás szervezésében részt vevő pénzintézetek együttesen 176 millió dollár díjbevételhez jutottak a Thomson Reuters üzleti hírügynökség számításai szerint. A Morgan Stanley 68 millió dollár díjbevételre tett szert.

A Facebook részvénykibocsátása ügyében több más peres eljárás is folyamatban van a Morgan Stanley mellett a lebonyolításban közreműködő Goldman Sachs és JP Morgan pénzintézet ellen is.