Csökken a szabad felhasználású diákhitel kamata

Vágólapra másolva!
A szabad felhasználású Diákhitel1 (Dk1) kamata 2013. január-június között 0,25 százalékkal, 7,75 százalékra csökken, az állami kamattámogatás mellett folyósított Diákhitel2 (Dk2) kamata továbbra is két százalék.
Vágólapra másolva!

A 7,75 százalékos kamat összetevői: a kibocsátott kötvények kamata 5,59 százalék, a kockázati prémium 1,43 százalék, míg a működési prémium 0,73 százalék.

Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója elmondta: a Diákhitel2 esetében - amely kizárólag képzési célokra vehető fel - a teljes kamat 9 százalék, azaz az állami kamattámogatás mértéke hét százalék. A bevezetés óta, 2012 második felében 5 ezer hallgató igényelte, az állami kamattámogatás összege 15 millió forint volt. A vezérigazgató jelezte, felkészültek arra, hogy a jövőben a potenciális 45 ezer ügyfél 30 százaléka felveszi a Dk2-t, jelenleg az arány 15 százalékos.