Vágólapra másolva!
Az amerikai és ázsiai tőzsdéken uralkodó jókedv az európai piacokra is átragadt, ugyanis emelkedéssel indították a kereskedést a vezető részvényindexek. Az optimizmust a fiscal cliff ügyében történt előrelépések fűthetik, emellett Görögország is megkapta a segélycsomag nagyobbik részét, amivel megmenekült az ország egy időre a csődtől. Ennek hatására a BUX is jól mozog, és a főbb papírok vezetésével a tegnapi esését kezdte el korrigálni. A forint viszont nem bír felállni a padlóról, és már öt hónapos mélypontján, 290 felett jár az árfolyama az euróval szemben. Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Fiscal cliff körüli optimizmus fűti Amerikát és Ázsiát
Vágólapra másolva!

Korrigálni kezdett a BUX

Emelkedni kezdett nyitás után a magyar részvényindex az Európában uralkodó jó hangulat hatására, mely így a tegnapi nagyobb esését már el is kezdte korrigálni. A régióban kiemelkedik teljesítményével a cseh PX index, mely már 0,7 százalékot erősödött, főleg a Central European Media Enterprises 2 százalékos drágulásának köszönhetően.

A mai jegybanki kamatdöntő ülés valószínűleg nem fog meglepetést okozni, ugyanis az elemzők egyöntetű véleménye szerint 25 bázispontos kamatcsökkentést hajthat végre a jegybank.

Az egymásnak ellentmondó kormányzati nyilatkozatok viszont fokozhatják a piaci bizonytalanságot, ugyanis a Nemzetgazdasági minisztérium államtitkára, Pleschinger Gyula úgy niylatkozott, hogy fel sem merült, hogy ne lépjen ki a nemzetközi kötvénypiacra a kormány jövőre. Ez éles ellentétben áll Matolcsy György hétvégi nyilatkozatával, amelyben azt sejtette, hogy talán nincs is szükség devizakötvény-kibocsátásra az államadósság finanszírozásához 2013-ban.

Ezen kívül közölte, hogy lemondana a bankadó egy részéről a kormány alig hetekkel azután, hogy a véglegesítette a szektort az eredeti tervek szerint csak átmenetileg sújtó terhet.

Forrás: [origo]

A BUX kisebb emelkedését a blue-chipek erősödése segíti, melyek egyaránt jól teljesítenek. A legjobban eddig a MOL mozog, mely 0,9 százalékot tudott drágulni. A Magyar Telekom és a Richter fél százalék körüli pluszban tanyázik, míg az OTP kissé lemaradva tőlük 0,3 százalékkal került feljebb.

Az Egis viszont nem tudja egyelőre felvenni a piac ritmusát, 0,3 százalékos mínuszban mocorog, annak ellenére, hogy a cég dupla osztalékfizetés lehetőségét rebegtette meg.

Forrás: [origo]

A forint továbbra is pocsékul teljesít, és már öt hónapos mélypontján, 290 felett jár az árfolyama az euróval szemben. A nagy esés hátterében többek között a mai jegybanki ülésen valószínűsíthető kamatcsökkentés, valamint Matolcsy György hétvégi nyilatkozatai állhatnak. A dollár/forint kurzusa már 219,7 körül, a svájci franké 239,3 körül mozog.

EURHUF

Forrás: [origo]

Az előrelépés hírének örül Európa is

Felfelé indultak el nyitás után az európai részvényindexek az ázsiai és amerikai börzék emelkedését látva, melyben a fiscal cliff lehetséges megoldása körüli optimizmus is szerepet játszhat. A demokraták és republikánusok elképzelései ugyanis elkezdtek egymáshoz közeledni, és már John Boehner ellenzéki vezető is hajlandó lenne a kompromisszumokra.

A kisebb optimizmust az is segítheti, hogy tegnap Görögország megkapta a közel 50 milliárd eurós segélycsomagból a 34 milliárdos részletet, amivel a görögök további időt nyertek a csőd elkerülésére. A képet árnyalhatja, hogy az EU szerint jövőre 4,2 százalékos lehet a gazdasági visszaesés Görögországban, amivel 6 egymást követő évben mutatkozik recesszió a görögöknél.

Forrás: [origo]

A Renault 1,8 százalékot esett nyitás után annak ellenére, hogy a Le Figaro értesülései szerint a vállalat aláírhatja egy új gyár létrehozásának tervét Algériában. A francia elnök, Francois Hollande szerdán látogat az afrikai országba, melyen előkészíthetik az autógyár számára a gyár létrehozását.

A német DAX-ot az Air Berlin szárnyalása segítheti, a légiipari cég papírjai már 4,6 százalékot meneteltek, miután az Etihad többségi tulajdont szerzett a vállalat egyik részlegében.

A német index többi komponense közül jól mozognak a bankok, a Deutsche Bank és a Commerzbank egyaránt 2,2 százalékot tudott emelkedni.

A francia CAC 40-et pedig az EADS légiipari társaság 0,7 százalékos emelkedése húzhatja feljebb, miután a vállalat leányvállalata, az Airbus egy 9 milliárd dolláros megrendelést nyert el a török Pegasus fapados légitársaságtól.

EADS árfolyama (Euronext Párizs)

Forrás: [origo]