Öntöttük a milliárdokat a Szép-kártyára

Vágólapra másolva!
Decemberig 65 milliárd forintot töltöttek fel a magyar munkavállalók Szép-kártyáira, de ebből 40 milliárdot sem költöttek el.
Vágólapra másolva!

A munkáltatók 64,8 milliárd forint értékben adtak juttatást dolgozóiknak Széchenyi Pihenő (Szép) Kártyán november végéig, ebből a kártyatulajdonosok 38,8 milliárd forintot használtak fel - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.

A július végi adatok szerint a munkáltatók 49 milliárd forintot töltöttek fel a Szép-kártyákra, amiből a kártyatulajdonosok 17 milliárd forintot költöttek el.

A tárca összesítése szerint november végéig több mint 18 400 munkáltató szerződött a kártyakibocsátókkal, az igényelt kártyák száma meghaladta a 775 ezret, amelyek mellé 17 ezer társkártyát is kértek. A kártyákkal 39 ezer helyen lehetett fizetni.

A Szép-kártyán belül a szálláshely alszámlára csaknem 16,5 milliárd forintot töltöttek fel november végéig, amelyből 9,1 milliárd forintot használtak fel a kártyatulajdonosok. Vendéglátásra 38,6 milliárdot fizettek be a munkáltatók, ebből 25,1 milliárdot elköltöttek a kedvezményezettek. A szabadidő alszámlán lévő csaknem 9,8 milliárd forintból 4,5 milliárd forintot fizettek ki a kártyabirtokosok.