Vágólapra másolva!
Idén már másodjára csökkenti osztalékát a holland KPN telekommunikációs társaság, amire mintegy 15 százalékos zuhanással reagált az idén amúgy sem vitézkedő telekompapír. A menedzsment legfrissebb javaslata szerint a 12 centes előzetes osztalékon felül már nem fizetnének ki több osztalékot a 2012-es eredmény után, holott júliusban még 35 cent volt a terv, januárban pedig 90 cent.
Vágólapra másolva!

A KPN is csökkenti osztalékát

Nem fog további osztalékot fizetni a 2012-es üzleti éve után a holland KPN telekommunikációs cég, miután korábban már 12 cent előzetes osztalék kifizetésére sor került. Az osztalék visszavágásával 800 millió eurót spórol meg a cég - mondta el Eelco Blok vezérigazgató a bejelentést követő elemzői konferencia-beszélgetésen. A menedzsment javaslata szerint a 2013-es eredménye után is csak 3 cent lehet az osztalék.

A lépést 120 megahertznyi frekvencia megvásárlásával indokolta a cég, ami 1,35 milliárd eurójába került. A beruházásra mindenképpen szüksége volt a telekommunikációs társaságnak az okostelefonok növekvő adatforgalma miatt. 2013 februárjában vezetheti be a gyorsabb forgalmat lebonyolítani képes 4G alapú technológiát a KPN, míg a teljes lefedettséget 2014 második félévében érheti el Hollandiában.

Nem először nyúl az osztalékhoz a KPN

Idén már nem először nyúl az osztalék csökkentéséhez a menedzsment. A tavalyi 85 centnyi osztalék után januárban 90 cent osztalék kifizetését tervezte a KPN, azonban ezt júliusban 35 centre vágta vissza 2012-re és 2013-ra egyaránt, amivel összesen a két évre 1,6 milliárd eurót kívánt megspórolni. Legfrissebb lépésével nyári előrejelzését módosította lefelé a telekomcég.

Augusztusban még arról számolt be a KPN, hogy nem faragja tovább az osztalékot, azonban több tranzakciója is sikertelenül zárult. Közöttük található a belga Base telekomcég értékesítése, illetve német egységének, az E-Plusnak az egyesítése a Telefónica O2 Deutschlanddal.

Ugyanakkor sikeresen értékesítette a mintegy 380 ezer ügyféllel rendelkező spanyol Simyo egységét a France Telecomnak, amiről nem tettek közzé részletes adatokat a felek. Ezenkívül 393 millió euróért adta el németországi telefon-adótornyainak egy részét novemberben.

Nem újdonság az osztalék visszavágása

A profitabilitás visszaesése miatt a részvényesi juttatások lefaragására kényszerülnek az európai telekommunikációs szektorban tevékenykedő vállalatok. A KPN mellett korábban a Deutsche Telekom, a Telefónica, a Telekom Austria, a France Telecom, sőt, lengyel leánya, a TPSA is visszavágta osztalékát. Jelenleg a nagyobb európai telekomcégek közül a KPN mellett a spanyol Telefónicától nem várható osztalékfizetés az elkövetkezendő 12 hónapban, a szektor medián osztalékhozama 7,75 százalék.

Forrás: [origo]

A befektetők egyáltalán nem díjazták az osztalék újabb csökkentését, a mai kereskedés során 15 százalékot esett az árfolyam. Az egész éves teljesítmény sem túl kecsegtető, ugyanis a kurzusa 57 százalékot zuhant a holland AEX index több mint 10 százalékos emelkedése mellett.

KPN (Euronext Amsterdam)

Forrás: [origo]