Újabb kamatvágást hozhat a stabil forint

Vágólapra másolva!
A forint gyengült csütörtökön az euróval szemben, pénteken nem tudta ledolgozni hátrányát. A forintgyengülés ellenére az állampapírok jól szerepelnek, a tízéves kötvény hozama hétéves mélypontra csökkent. Az év végén jellemző alacsonyabb likviditás mellett fontosabb hír nélkül is jelentősebb, 1-2 forintos kilengéseket produkálhat az árfolyam.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön 282 forintról 283,5 körüli szintre kúszott fel az euró jegyzése pillanatok alatt, és pénteken reggel ott is maradt a kurzus. Ázsiában emelkedni tudtak a vezető indexek, a jó hangulatot az okozta, hogy Kínából kedvező makrogazdasági adat érkezett: a feldolgozóipar teljesítményét jelző mutató 14 hónapos csúcsra ugrott decemberben, ami a növekedési kilátások javulását jelzi.

A hazai deviza csütörtöki korrekciója ellenére az látszik, hogy a forinteszközök stabilak maradtak. A 10 éves államkötvények hozama 7 éve nem volt olyan alacsony, mint jelenleg. A hosszú lejáratú állampapírok hozama 6,3 százalék közelében áll.

A forint viszonylagos stabilitása és Magyarország kockázati megítélése alapján pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa valószínűleg folytatni fogja a kamatcsökkentési ciklust jövő kedden. Szakértők szerint az MNB 25 bázisponttal, 5,75 százalékra vághatja az irányadó rátát. Az eddigi, összesen 100 bázispontos kamatcsökkentés egyelőre nem okozott negatív reakciót a forint árfolyamában, és az állampapírok hozamcsökkenése azt jelzi, hogy a befektetők nem ijedtek meg a kamatvágásoktól.

Nagyüzem volt a jegybankokban

A héten az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) újabb kötvényvásárlási programot jelentett be. Soós Róbert, az XTB Magyarország elemezője szerint az amerikai jegybank az alacsony inflációs nyomás miatt addig lazíthat, ameddig az inflációs cél elérése nem kerül veszélybe, erre pedig a jövőre esedékes fiskális megszorítások miatt nem igazán lehet számítani.

A Fed mellett a Svájci Nemzeti Bank (SNB) is kamatdöntő ülést tartott. Az SNB csütörtökön 0-0,25 százalék közötti sávban hagyta az irányadó kamatot (3 hónapos Libor), és fenntartotta az 1,20-as minimális küszöbértéket az euró/frank árfolyamában. Az SNB elemzése szerint a következő években nem lesznek inflációs kockázatok, vagyis valószínűleg nem kerül sor kamatemelésre belátható időn belül. A frankhitelesek örülhetnek annak, hogy a központi bank továbbra sem engedi erősödni az alpesi devizát, így csak az euró/forint árfolyam alakulása miatt kell aggódniuk. A svájci frankot 235 forint közelében jegyzik pénteken, vagyis a hazai deviza csak átmenetileg tudott javítani a hét közepén. Szerdán 232 forinton is állt a frank/forint árfolyam.

Az év végéig alacsonyabb likviditási környezetben akár - a tegnapihoz hasonló - nagyobb árfolyammozgásokat is produkálhat a forint anélkül, hogy fontosabb esemény történne. A piaci hangulatot pénteken befolyásolhatja az euróövezeti BMI, amire nagyon figyelnek a befektetők a recessziós félelmek miatt is.