Vágólapra másolva!
A régióbal együtt tovább veszít értékéből a magyar részvényindex, melyet a gyengülő blue-chipek húznak lejjebb délután. A Magyar Telekom mellé már a Richter és a MOL is csatlakozott a mínuszok tekintetében. Európában változatlanul szinte eseménytelen a kereskedés, ahol felemásan mozognak az európai részvényindexek. A legtöbb börze tartja nyitás után megszerzett kisebb előnyét, míg az angol és a francia index kissé visszacsúszott. Amerikában lefelé indultak el az indexek, és a Nasdaq-ot az Apple nagyobb esése húzza lejjebb.
Vágólapra másolva!

Tovább csúszik lefelé a BUX

Egy lejjebb kerül délutánra a magyar részvényindex a viszonylag eseménytelen kereskedés során. Gyengülését a főbb papírok esése okozza, ugyanis a legtöbb blue-chip délután már mínuszban található. A régióban szintén apróbb veszteségeket lehet látni, és már a lengyel WIG 20 index is a rosszul teljesítők táborát erősíti.

A hangulatjavulást itthon az sem tudta segíteni, hogy kedvező kilátásokat fogalmazott meg a magyar piacról a Crédit Suisse, mely szerint látványosan felülteljesítőek lehetnek jövőre a feltörekvő tőzsdék.

Forrás: [origo]

A főbb papírok lefelé csúsznak délután, és a legnagyobb mínuszt a Magyar Telekom szedte össze, mely már 1 százalékot veszített értékéből. Hozzá csatlakozva a Richter és a MOL egyaránt 0,5-0,6 százalék körüli esésben található. A másik gyógyszergyártónak, az Egis-nek az árfolyama is lejjebb került 0,6 százalékkal.

Egyedüli kivételt az OTP jelent, mely tegnapi záróértéke körül mozog.

Forrás: [origo]

Az E-Star újra elgyengült, és már 3,5 százalékos mínuszban tanyázik, miután tegnap bejelentették a cég csődeljárását. (A teljes E-Star sztorit itt tekintheti meg).

A forint visszatért egy havi mélypontjáról az euróval szemben, és már a 283,6-os szinteknél jár a kurzusa. A dollár/forint árfolyama 216,7-nél, a svájci franké 234,7-nél látható.

EURHUF

Forrás: [origo]

Kezdi elveszíteni előnyét a DAX

Továbbra sem mutatnak nagyobb mozgásokat az európai tőzsdék, és változatlanul tegnapi záróértékük körül tanyáznak a főbb részvényindexek. A legtöbb piac tartja kisebb előnyét, míg az angol és a francia börze a negatív tartományban mocorog. A hangulatot minimálisan a délelőtti makroadatok miatt romlották el, melyek negatív képet festenek az eurózóna iparának alakulásáról.

Ezen túl a brit leminősítés veszélye is borzolhatja a kedélyeket, ugyanis a Fitch és a Moody's után az S&P is rontott a szuverén brit adósságbesorolás kilátásain. A hitelminősítő stabilról negatívra módosította a britek besorolását. A minősítés viszont még maradt a legmagasabb "AAA" kategóriában, de ha tovább romlik a fiskális helyzet, az Egyesült Királyság elveszítheti legjobb besorolását.

Az európai tőzsdék nagyobb esését megakadályozhatja a francia hitelminősítés legjobb, "AAA" minősítésének a megerősítése a Fitch-nél, a negatív kilátások fenntartása mellett.

Továbbá a két napos EU-csúcson megállapodtak az európai bankunió létrehozásáról, és az ehhez szükséges bankfelügyelet részleteinek kidolgozásáról. A tervek szerint 2014 elejétől indulhat útjára a közös bankfelügyelet az ECB égisze alatt.

A befektetők jókedvét az sem hozhatta meg, hogy Angela Merkel a tárgyalások után elmondta, fájdalmas és küzdelmes évek várnak az eurózónára, ha végig akarja vinni a megkezdett reformokat.

Forrás: [origo]

A német DAX bíztatóan nyitott, azonban előnyének legnagyobb részét már elvesztette a visszaesést mutató ipari makroadatok után. Gyengüléséhez a Deutsche Bank 2 százalékos mínusszal, a Deutsche Telekom pedig fél százalékos mínusszal járul hozzá.

A londoni FTSE-t többek között az Anglo American és az Astra Zeneca 1,9 százalékos esése tartja vissza.

A francia CAC 40-et leginkább a Total és a Crédit Agricole húzza lejjebb 1 százalék körüli esésükkel. A France Telecom szintén 1 százalék körüli mínuszban mozog annak ellenére, hogy a pénzügyi igazgató szerint telekommunikációs cég piaci értéke nincs arányban a vállalat készpénztermelő képességével.

Az UBS szintén a veszített értékéből, miután a Reuters szerint egymilliárd dolláros bírságot fizethet a svájci nagybank a LIBOR-manipulációs botrányban való érintettsége miatt. A részvények 0,3 százalékos mínuszban forognak.

France Telecom (Euronext Párizs, euró)

Forrás: [origo]

Ipari termelési adat segíthet Amerikában

Lefelé indultak el az amerikai részvényindexek nyitás után, ahol továbbra is a fiscal cliff körüli bizonytalanság határozhatja meg a hangulatot. A Nasdaq az Apple esése miatt mutat nagyobb lemaradást.

Forrás: [origo]

A befektetők jó kedvét segíthet megalapozni az ingatlanárverések kedvező alakulása, mely 5 éves mélyponton található. Az előző év azonos időszakához képest 28 százalékkal kevesebb kilakoltatás volt az USA-ban az előző hónapban, így úgy fest, mintha az amerikai ingatlanpiacon tartósan javulna a helyzet.

Az érkezett makroadatok felemásan alakultak, ugyanis a fogyasztói árindex 0,3 százalékos csökkenést mutat novemberben a várt 0,2 százalékos visszaesés helyett. Az ipari termelés viszont 1,1 százalékkal bővült novemberben, miközben csak 0,3 százalékos növekedést vártak, ami megalapozhatja a főbb részvényindexek kisebb emelkedését is.

A vállalati hírek közül fontos megemlíteni, hogy 12,5 százalék körüli mínuszban mozog nyitás után a Best Buy a tegnapi nagyobb szárnyalása után. Ezen kívül az Apple is 3,1 százalékos mínuszban nyitott.

Az Adobe viszont tekintélyes ugrással nyitott, miután tegnap az elemzői várakozásokat túlszárnyaló negyedéves eredményekről számolt be. A részvények már 6 százalékos pluszban mozognak.

A Discovery Communications megveszi a német ProSiebeSat.1 (Xetra) észak-európai kitettségeit - írja a Bloomberg. Az érdekeltségbe 12 televíziós hálózat tartozik, köztük norvég, svéd, dán és finn csatornákkal. Míg a Discovery nagy bővülésbe fogott bele, kezdve Oprah Winfrey, OWN csatornájának a megvételével, addig a KKR (NYSE) kockázati tőketársaság által is tulajdonolt Pro7 szinte kiárusít. Holland és belga érdekeltségeit is értékesítette tavaly tavasszal a német cég.

Visszafogott mínuszba estek a United Technologies (NYSE) papírjai a nyitás előtti kereskedés során, miután a vállalat arról értekezett, hogy jövő évi árbevétele 64 és 65 milliárd dollár között lehet. A Bloomberg konszenzus 66,2 milliárd dollárt prognosztizált, így némileg csalódásként hat a bejelentés.

Apple árfolyama (Nasdaq, dollár)

Forrás: [origo]