Egymilliárd dolláros bírságot fizethet a svájci nagybank

Vágólapra másolva!
Egymilliárd dolláros bírságot fizethet a svájci UBS a LIBOR-manipulációs botrányban való érintettsége miatt, írja a Reuters ügyhöz közel álló személyre hivatkozva. A bírság jóval nagyobb lehet, mint a júniusban a Barclays által fizetett 450 millió dolláros összeg.
Vágólapra másolva!

Az angol bankközi kamatlábak manipulálása miatt a nyári hónapokban a Barclayst jelentős, 450 millió dolláros büntetéssel sújtották a hatóságok. Már akkor lehetett sejteni, hogy a Barclays egyedül nehezen lett volna csak képes a piac torzítására, így azóta várható volt újabb bankok érintettségének bejelentése.

A UBS, ügyben lefolytatott belső vizsgálatainak eredményeként már számos érintett személyt bocsátott el, így hetek óta sejteni lehetett, hogy a svájci banknak is bírságot kell majd fizetnie. Az egymilliárd dollárra rúgó összeg azonban nagyobbnak tűnik, mint amit korábban a piaci szereplők suttogtak, ez a bank idei évre prognosztizált bevételeinek több mint 3 százalékára rúghat.

A bank egy újabb botrányban való érintettsége reputációs szempontból mindenképp igen káros. A piaci szereplők fejében ugyanis még talán tisztán él a cég részvénykereskedője által tavaly okozott 2,3 milliárd dolláros veszteség.

Mi az a LIBOR?

A LIBOR a londoni bankközi kamatláb mértékét mutatja meg, vagyis azt, hogy a bankok bizonyos lejáratra és devizában mekkora kamatláb mellett jutnak forrásokhoz a bankközi piacon. A LIBOR-t napi rendszerességgel publikálják tíz devizanemre és tizenöt lejáratra vonatkozóan. A LIBOR referencia kamatlábként szolgál számos rövid futamidejű, változó kamatozású pénzügyi instrumentum (például változó kamatozású hitelek) számára, így az adatok megbízhatósága világszerte rendkívül fontos tényező bankok, vállalatok, és sok esetben lakossági szereplők számára.

A UBS árfolyamának alakulása (CHF)