Vágólapra másolva!
Mínuszba csúszott vissza a magyar részvényindex a nyitás utáni kisebb pluszokból, melyben a Richter és a Magyar Telekom kisebb esése játszhat szerepet. Nagy mozgás viszont nincs a piacokon, a régióval együtt inkább a lecsorgás jellemzi a tőzsdéket. Európában is viszonylag eseménytelen a kereskedés, ahol felemásan mozognak az európai részvényindexek. A legtöbb börze tartja nyitás után megszerzett kisebb előnyét, míg az olasz, az angol, és a francia index kissé visszacsúszott. A délelőtt publikált ipari makroadatok okozhattak kisebb hangulatromlást, melyek ugyan a német kivételével a vártnak megfelelően alakultak, de továbbra is az ipar zsugorodását mutatják. Az éllovasnak tekintett Németországban viszont az előrejelzettnél nagyobb volt a visszaesés.
Vágólapra másolva!

Mínuszba fordult a BUX

Kissé elgyengült délre a magyar részvényindex a nyitás utáni enyhébb pluszok után, melyben a Richter és a Magyar Telekom esése játszhat szerepet. A régióban a legjobban a lengyel WIG 20 teljesít, ami továbbra is másfél éves csúcsánál mozog. Ezt leginkább a ma debütáló Alior Bank emelkedésének köszönheti, ugyanis a részvények már 8,4 százalékot erősödtek.

A nagyobb emelkedést a reggel publikált októberi ipari termelési adat is gátolhatja, mely az ipar 3,8 százalékos visszaesését mutatja az előző hónaphoz képest. Ezzel szemben pozitív, hogy kedvező kilátásokat fogalmazott meg a magyar piacról a Crédit Suisse, mely szerint látványosan felülteljesítőek lehetnek jövőre a feltörekvő tőzsdék.

Forrás: [origo]

A főbb papírok közül az OTP ki tudott kecmeregni a negatív tartományból, és már 0,3 százalékos pluszban mozog. A Magyar Telekok viszont kissé elgyengült a bíztatóbb nyitás után, és már 0,3 százalékkal került lejjebb az árfolyama.

A két gyógyszergyártó közül a Richter 0,3 százalékot vesztett az értékéből, míg az Egis ugyanennyit tudott emelkedni. A MOL egyelőre nem mutat elmozdulást, tegnapi záróértékén forog délben.

Forrás: [origo]

Az E-Star visszajött a mínuszokból, és délben már 0,4 százalékos pluszban tanyázik annak ellenére, hogy tegnap bejelentették a cég csődeljárását. (A teljes E-Star sztorit itt tekintheti meg).

A forint egyhavi mélypontjánál járt az euróval szemben délelőtt, ahonnan már meg is kezdte visszaereszkedését. A kurzusa így a 283,5-ös szint körül található, míg egy dollárért változatlanul 216,6 forintot, egy svájci frankért pedig 234,6 forintot kérnek a bankközi devizapiacon.

EURHUF

Forrás: [origo]

Vártnál nagyobb a német ipar visszaesése

Továbbra sincs nagyobb mozgás az európai piacokon, melyek egyelőre kissé vegyesen teljesítenek. A legtöbb piac tartja kisebb előnyét, míg az angol, a francia és az olasz index visszacsúszott a negatív tartományba. A hangulatot kissé a délelőtt közölt makroadatok ronthatták el, melyek negatív képet festenek az ipar alakulásáról. A német foldolgozóipari beszerzési menedzser index a vártnál nagyobb mértékben, 46,8-ról 46,3 pontra esett viszza decemberben előzetesen, miközben 47,3-as értéket prognosztizáltak.

Ugyanez az index Franciaországban pedig az előző havi 44,5 pontról 44,6 pontra kúszott fel decemberben. Az eurózónára vonatkozó feldolgozóipari beszerzési menedzser index is enyhén meghaladta a 46,2 pontos várakozásokat 46,3 pontos alakulásával.

A pesszimizmust az okozza, hogy az indexek alapján továbbra is az európai ipar zsugorodását lehet megfigyelni, mivel mindenhol a stagnálást jelző 50-es érték alatt találhatóak az értékek.

Ezen túl a brit leminősítés veszélye is borzolhatja a kedélyeket, ugyanis a Fitch és a Moody's után az S&P is rontott a szuverén brit adósságbesorolás kilátásain. A hitelminősítő stabilról negatívra módosította a britek besorolását. A minősítés viszont még maradt a legmagasabb "AAA" kategóriában, de ha tovább romlik a fiskális helyzet, az Egyesült Királyság elveszítheti legjobb besorolását.

Az európai tőzsdék nagyobb esését megakadályozhatja a francia hitelminősítés legjobb, "AAA" minősítésének a megerősítése a Fitch-nél, a negatív kilátások fenntartása mellett.

Ezen túl az esti EU-csúcson is kedvező döntések születtek, mivel megállapodtak az európai bankunió létrehozásáról, és az ehhez szükséges bankfelügyelet részleteinek kidolgozásáról. A tervek szerint 2014 elejétől indulhat útjára a közös bankfelügyelet az ECB égisze alatt.

Forrás: [origo]

A német DAX index kissé elgyengült az ipari adatok után, de még mindig a négy és féléves csúcsa körül mozog, melyben a Daimler 2,1 százalékos, valamint a Fresenius 2,2 százalékos erősödése segíti. A Siemens viszont kissé veszített értékéből, és 0,1 százalékos mínuszban mozog. A német technológiai céget 1,5 milliárd dollárra perli a mexikói olajvállalat, a Pemex azzal vádolva őket, hogy egy projekt elnyerése céljából hivatalnokokat vesztegettek meg.

Az UBS 0,4 százalékos mínuszban tanyázik, miután a Reuters szerint egymilliárd dolláros bírságot fizethet a svájci nagybank a LIBOR-manipulációs botrányban való érintettsége miatt.

Az Akzo Nobel 6,3 százalékot menetelt, miután a társaság bejelentette, hogy eladná észak-amerikai egységeit az amerikai PPG vállalatnak, mivel az európai és a magas növekedési lehetőségeket rejtő régiókra koncentrálna inkább.

Az Alcatel-Lucent továbbra is jól teljesít, és 9,4 százalékos pluszban forog, mivel kiderült, hogy 1,6 milliárd eurós finanszírozást kap a Crédit Suisse-től és a Goldman Sachstól. A telekommunikációs vállalat három héttel korábban több mint 15 százalékot emelkedett arra a hírre, hogy tárgyalásokat folytat a cég több bankkal. A vállalatot érintő másik esemény, hogy a bíróság szerint az Apple nem sértette meg az Alcatel szabadalmait.

Alcatel-Lucent árfolyama (Euronext Párizs)

Forrás: [origo]