Vágólapra másolva!
Nem mutatnak nagyobb elmozdulást az európai indexek a közös bankfelügyelet, és az újabb amerikai jegybanki ösztönzés bejelentései után. A hangulat kissé pozitívnak mondható, mivel kisebb pluszokat lehet látni a börzéken, de a kitörő öröm egyelőre elmaradt. A hazai tőzsdére és a régióra is inkább a lecsorgás jellemző, ahol a BUX minimális mínuszban mocorog, melyet az OTP húz lejjebb a Moody's általi lehetséges leminősítésének híre miatt.
Vágólapra másolva!

Leminősíthetik az OTP-t, esik a papír

Enyhe mínusszal kezdte a napot a magyar részvényindex, amely így egyelőre folytatja tegnap megkezdett útját lefelé. A BUX 0,1 százalékot esett nyitás után, amivel a régióban a gyengülők táborába tartozik. Egyik piacon sincs nagyobb mozgás, itt is a kivárás jellemző inkább. A WIG 20 továbbra is másfél éves csúcsa körül mozog, míg a PX tegnapi nagyobb emelkedését korrigálhatja.

A hangulatot egyelőre nem rontotta el túlságosan, hogy a hírek szerint hét magyar bankot minősíthet le a Moody's többek között a belső környezet kiszámíthatatlansága és a nyugat-európai anyabankoktól érkező támogatások csökkenése miatt.

Forrás: [origo]

A blue-chipek közül nagyobb lemaradásban mozog az OTP a leminősítés hírére, mely már 1 százalékot veszített értékéből. A többi főbb papír közül a Richter 0,4 százalékos, a MOL pedig 0,2 százalékos emelkedésben mozog.

Velük szemben a Magyar Telekom tegnapi kisebb erősödését korrigálhatja, és fél százalékkal került lejjebb az árfolyama. A másik gyógyszergyártó, az Egis egyelőre nem mutat elmozdulást.

Forrás: [origo]

Nagyobb gyengülést mutat a forint ma délelőtt az euróval szemben, amely a FED-bejelentésre nem mozdult el jelentősen este. Az euró/forint kurzusa hirtelen 283,5-ig szaladt, míg egy dollárért 216,2 forintot, egy svájci frankért pedig 233,5 forintot kérnek a bankközi devizapiacon.

EURHUF

Forrás: [origo]

Nincs nagy mozgás Európában

Az eurózóna pénzügyminiszterek tegnapi találkozójukon megállapodtak a közös európai bankfelügyelet 2014-es útjára indulásában, aminek értelmében minden, 30 milliárd eurónál nagyobb mérlegfőösszegű bank felügyeletét az EBA látná el. A megállapodást sikerként lehet elkönyvelni, mivel ez egy újabb jelentős lépés az eurózóna bankrendszerének egységesítése felé.

Ennek ellenére nem reagáltak kitörő örömmel az európai piacok a hírre, ugyanis vegyesen mozognak a főbb részvényindexek. A kedélyeket Ben Bernanke tegnapi beszéde hűthette le kissé, melyben az amerikai FED elnöke mielőbbi megállapodást sürgetett a fiscal cliff ügyében, és elmondta, hogy a jegybank egyedül nem képes "védőhálót nyújtani"a költségvetési szakadék ellen. A FED pedig megpróbál mindent megtenni a gazdaság fellendítésére, tegnap egy újabb, havi 45 milliárd dolláros eszközvásárlási programot jelentettek be.

Az európai börzéken így nincs nagyobb mozgás, és inkább a kivárás jellemző, ahol egyedüli nagyobb pluszokat az olasz és spanyol index mutat. A FTSE/MIB azután kezdhetett emelkedni, hogy a pletykák szerint Silvio Berlusconi mégsem indul a választásokon, ha Mario Monti újra megméretteti magát politikusként. Komponensei közül a Mediaset és a Banco Popolare emelkedik ki, melyek 5,6 százalékot, valamint 3,3 százalékot erősödtek.

Forrás: [origo]

Makroadatok hiányában a spanyol és olasz piacot a mai kötvényaukciók is mozgathatják, mivel Spanyolország 3, 5 és 28 éves kötvényeket ad el, míg Olaszország 3 és 14 éves állampapírokat értékesít. A korábbi hetek aukciói alapján valószínűleg nem lesz gond a kibocsátással a hozamvadász környezetben.

A német DAX-ot leginkább az RWE gázipari vállalat húzza lejjebb 2,7 százalékos esésével. Rajta kívül a ThyssenKrupp is elkezdte korrigálni tegnapi nagyobb emelkedését, és már 1,9 százalékot gyengült.

A francia CAC 40 indexet a Renault 3 százalékos erősödése segíti, miután az autógyártó eladta részesedését a Volvoban 2 milliárd dollárért, hogy tőkéhez jusson. Az értékesítés hátterében a cég megugró adósságállománya áll, de a befolyó összegből beruházásokra is jutna.

Renault árfolyama (Euronext Párizs, euró)

Forrás: [origo]