Óriásit ugrott az amerikai kiskereskedő árfolyama

Vágólapra másolva!
19 százalékos emelkedéssel reagált a Best Buy kurzusa arra a hírre, miszerint az alapító felvásárlási ajánlatot készül tenni december 15-ig az elektronikai cikkek értékesítésével foglalkozó cégre. A Star-Tribune értesülései szerint 5-6 milliárd dollár lehet a vételár.
Vágólapra másolva!

19 százalékot ugrott a Best Buy kurzusa, miutána Star-Tribune tudósítása szerint két napon belül felvásárlási ajánlatot tehet a kiskereskedelmi cégre az alapító, Richard Schulze. Mintegy két hónapja a Reuters is hasonló híresztelésről számolt be. Az újság értesülése szerint 5-6 milliárd dollár lehet a felkínált összeg, míg a cég jelenlegi kapitalizációja 4,7 milliárd dollár.

A Best Buy részéről visszautasították a hír kommentálását, míg Schulze szóvivője egyelőre nem reagált a telefonos és e-mailes megkeresésékre sem. A Bloomberg forrásai szerint az alapító három kockázati tőketársasáh bevonásával kívánja fedél aláhozni a tranzakciót.

Az év eddigi része nem sikerült túl jóra a Best Buy számára, ugyanis árfolyama a tegnapi kereskedés végéig megfeleződött. A világ legnagyobb elektronikuscikk értékesítője számos nehézséggel küzdött az utóbbi időben, az online kereskedelmi láncok előretörése ugyanis bevételi visszaesést okozott számára. Az elmúlt negyedévben pedig 10 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el.

Best Buy (NYSE)

Forrás: [origo]