Részvényeket fog visszavásárolni a vegyipari óriás

Vágólapra másolva!
Kedvezőbb eredményvárakozást fogalmaz meg az idei évre a DuPont, és egymilliárd dollár értékben vásárol majd vissza saját részvényeiből a vegyipari óriás. A bejelentéseknek megörültek a befektetők, így a papírok az amerikai zárást követő kereskedésben 2,4 százalékkal emelkedtek.
Vágólapra másolva!

A DuPont tegnapi jelzése szerint az idei egy részvényre eső eredményük a korábban jelzett 3,25-3,3 dolláros sáv felső széléhez lesz közelebb (amire egyébként az elemzők is számítottak). A vállalat vezetése ráadásul nemcsak az idei, hanem a jövő év tekintetében is optimista hangot ütött meg, szerintük a vállalat számos szegmensében kedvező folyamatok lesznek majd láthatók.

A befektetői figyelem mégsem a jobb várakozásokra, sokkal inkább a jövő évi egymilliárd dolláros saját részvény vásárlási program bejelentésére szegeződött. A vállalat az autófestésben érdekelt üzletágának közel 5 milliárd dolláros értékesítési árának ötödét szánja a vásárlásokra, az extra osztalék fizetésének lehetőségét talán a jövőre emelkedő osztalékadó miatt tehette félre a társaság. Az egymilliárd dolláros összeg a közel 41 milliárd dolláros piaci kapitalizációnak 2,4%-át teszi ki, ami nem elhanyagolható mérték a nulla amerikai hozamkörnyezetben.

A részvények pozitívan reagáltak a bejelentésekre, hiszen az amerikai zárást követően 2,4 százalékos emelkedés mutatkozott az árfolyamban.

A DuPont árfolyamának alakulása (USD)