Három embert tartóztattak le a brit bankbotrány kapcsán

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vettek három embert a nyáron kirobbant nagy-britanniai bankközi kamatmanipulációs botránnyal kapcsolatban - közölte kedden Londonban a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (SFO).
Vágólapra másolva!

Az ügy előzményeként a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) a nyár elején feltárta, hogy az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays néhány kereskedője a 2008-2009-es pénzügyi válság előtt és alatt rendszeresen manipulálta a legfontosabb globális irányadó bankközi kamatlábat, a Libort.

Az eset kapcsán még nyáron megszületett első szankció alapján a Barclays a brit pénzügyi felügyeletnek és a befektetési termékek piacát is felügyelő amerikai árutőzsde-hatóságnak összesen 290 millió font (több mint 100 milliárd forint) rekordbírságot fizetett. Az SFO keddi bejelentése az első hatósági jelzés arra, hogy az ügyben büntetőeljárás is indult.