A svájci jegybank döntésére figyelhetnek a frankhitelesek

Vágólapra másolva!
Továbbra is 284 forint alatt jegyzik az eurót a bankközi devizapiacon, de a hazai fizetőeszköz sérülékenysége nagyobb a régiós társaiénál.
Vágólapra másolva!

Kedden reggel 283,5 forint közelében áll az euró/forint kurzus. A hazai deviza az elmúlt napokban szűk sávban ingadozott az euróval szemben, és csak kisebb leértékelődést mutatott, ám a lengyel zloty vagy a cseh korona még ellenállóbbnak bizonyult.

Az év utolsó hónapjában úgy tűnik, hogy nem csak az Egyesült Államok költségvetésével kapcsolatos fejleményekre kell figyelniük a befektetőknek. Európa problémái is aggodalommal töltik el a piaci szereplőket, mert a héten újra fokozódott az eurózóna adósságválsága. Miután Mario Monti olasz miniszterelnök bejelentette, hogy a jövő évi költségvetés elfogadása után lemond, megbillent az euró.

A bizonytalanságok hatására az olasz tőzsde meredeken esni kezdett, és a kötvényhozamok emelkedtek. Az euró/dollár árfolyam 1,29 szint alatt is megfordult hétfőn. A forintot ugyanakkor továbbra is támogatja, hogy a feltörekvő piacokat kedvelik a befektetők, és a magasabb hozam érdekében hajlandóak nagyobb kockázatot vállalni.

Szerdán az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntésére figyelnek a piaci szereplők. A Fednek nagy szerepe van abban, hogy jelentős pénzek áramlanak a feltörekvő piacok irányába. A jegybank vélhetően újabb intézkedéseket jelent be - ami fenntarthatja a pénzáramlást a kockázatosabb eszközök felé -, hogy tovább segítse a kilábalást, hiszen az év végén lejár a kötvénycsereprogramja.

A befektetőkön kívül a magyarországi frankhiteleseket is érdekelheti a Svájci Nemzeti Bank (SNB) csütörtöki kamatdöntése. A központi bank valószínűleg nem változtat a 3 hónapos Libor 0-0,25 százalék közötti sávján, és fenntartja az 1,20-as minimális euró/frank átváltási árfolyamot. A jegybank tavaly szeptemberben vezette be a küszöbértéket, mert az alpesi deviza paritás közelébe (1:1-es átváltási árfolyam) erősödött az euróval szemben. Noha az SNB nem a frankhitelesek, hanem a svájci gazdaságot fenyegető defláció és recesszió miatt vezette be a küszöbértéket, a magyarországi devizahiteleseknek is sokat segített a lépés. A svájci frankot 235 forint alatt jegyzik kedden.