Vágólapra másolva!
Jelentős hangulatjavulás ment végbe az európai tőzsdéken délután, aminek következtében eltűntették napközben összeszedett veszteségeiket az indexek, melyek a spanyol és olasz börze kivételével már kisebb pluszban tanyáznak. Az emelkedésben a görög kötvény visszavásárlási program kiterjesztésének is szerepe lehet. A felzárkózás a magyar piacra is jó hatással volt, ami viszont csak a mínuszok faragására volt elég, a BUX kisebb gyengüléssel zárt. Amerikában jó a hangulat, melyet a McDonald's gyorsjelentése is segíthetett, és felfelé indultak el a főbb indexek.
Vágólapra másolva!

Nagyobb mínuszok után kis veszteség zárásra

Újra nagyobbat hajrázott a BUX a nap végére, de végül megint nem sikerült a pluszos zárás, és a nagyobb mínuszok után 0,2 százalékkal a pénteki záróértéke alatt fejezte be a kereskedést. A régióban nagyobb lemaradást mutatott a cseh PX index, melyben az Orco Property Group másfél százalékos esése játszott szerepet.

Forrás: [origo]

A BUX-ot főleg a blue-chipek kapaszkodása segítette, ami viszont a MOL és az OTP esetében szintén csak a nagyobb veszteségek csökkentésére volt elég. A bankpapír 0,3 százalékos mínuszban állapodott meg, amire egyébként 4700 forintról 3900 forintra csökkentette célárát a VTB Capital elemzője a tartás megerősítése mellett.

A MOL volt a nap egyik legnagyobb vesztese 0,9 százalékos gyengülésével. Az olajtársasággal kapcsolatos hír, hogy a stratégiai gáztárolást is állami kézbe venné a kormány az E.On gázüzletágának megszerzését követően, legalábbis a gáztároláshoz benyújtott csütörtöki törvényjavaslatból ezeket a következtetéseket lehet levonni.

A Magyar Telekom nagyot ugrott történelmi mélypontjáról, és 1,6 százalékos emelkedés után 380 forinton pihent meg.

A két gyógyszergyártó közül az Egis 0,7 százalékkal került feljebb, míg a Richter kisebb esés után 0,2 százalékot vesztett ma értékéből.

Forrás: [origo]

A kisebb társaságok papírjai közül az Állami Nyomda 0,7 százalékos mínuszban zárt annak ellenére, hogy jelentős mértékű közbeszerzési tendert nyert meg a vállalat, ami után a cég gyártja majd az izlandi jogosítványokat.

Rajta kívül a csődben lévő E-Star 348-as limitárához tapadva fejezte be a kereskedést, és 15 százalékos mínuszt szedett ma össze.

Ezen kívül az FHB 380 forintos történelmi minimuma közelébe esett vissza a rosszabb piaci hangulatban, végül 2 százalékos zuhanás után 387 forinton zárt.

A forint is erősödésnek indult a javuló részvénypiaci környezetben, és az euróval szembeni jegyzése már 283 alatt is járt, késő délután picivel az e körüli szint felett található. A dollár/forint kurzusa 219,2 körül, a svájci franké 234,8 körül mozog.

EURHUF árfolyama

Forrás: [origo]

Már pluszban a legtöbb európai tőzsde

Nagyjából eltűntették napközben összeszedett veszteségeiket a főbb európai indexek az olasz és spanyol tőzsde kivételével, ahol a befektetők Mario Monti lemondásának a hírére kezdtek pánikolni. A piaci szereplők ugyanis attól tartanak, hogy a miniszterelnök távozásával az általa megkezdett reformfolyamatoknak is vége lehet, és Silvio Berlusconi színre lépése az európai krízis újabb hullámát is elindíthatja.

Emiatt változatlanul nagyobb lemaradásban mozog az olasz FTSE/MIB, mely magával rántotta a spanyol Ibex-et is. Bár mindkettő visszajött a nagyobb mínuszokból, még mindig 2,2, illetve 0,7 százalék körüli a gyengülésük. Zuhanásuk a Banco Popolar és az Intesa SanPaolo jelentős elgyengülése miatt is következett be, melyek már 5,7, illetve 4 százalékkal kerültek lejjebb. Előbbi esetében a nagyobb eladások hátterében az áll, hogy 2,5 milliárd eurós forrásbevonást hajtottak végre pénteken részvénykibocsátás révén, ami felhigította a piacon lévő papírok mennyiségét, jelentősen csökkentve értéküket.

A hírekre az olasz kötvénypiac is megbillent, a tízéves olasz állampapírok hozama 27 bázisponttal emelkedett, de még mindig bőven 5 százalék alatt, 4,8 százalék környékén mozog.

A hangulatjavulás többek között a görög kötvény visszavásárlási program kiterjesztése miatt következhetett be, melynek keretében bejelentették, hogy a görög állam kedd estig fogadja el a kötvénytulajdonosk felajánlásait.

A többi európai börze így már kisbeb pluszban tanyázik, a német DAX is visszakűzdötte magát a nagyobb mínuszokból, melyben a Merck és az Adidas 1,5, illetve 1,2 százalékos erősödése volt a legnagyobb segítségére.

Forrás: [origo]

Erősödik Amerika

Emelkedéssel kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek, melyek az európai piacokon tapasztalható hangulatjavulás miatt indíthatták kisebb pluszokkal a kereskedést. A nagyobb optimizmusra azonban nincs ok, ugyanis az olasz miniszterelnök lemondása miatt újra elmélyülhet az ezurózóna adósságválsága, ezen kívül a költségvetési problémák is nyugtalaníthatják a befetetőket.

A tengerentúlon eddig a legjobban a Nasdaq teljesít, melyet az Apple húz feljebb, de a többi piacon is enyhébb erősödést látni.

Forrás: [origo]

Az S&P 500 szektorai közül csak 4 képes emelkedésre, ahol a technológiai szektort változatlanul az Apple húzza feljebb, a legnagyobb tőzsdén jegyzett cég árfolyama ugyanis újra nagyot pattant, és már 0,7 százalékot emelkedett. Ezen túl a szektortárs Hewlett-Packard már 3,5 százalékos, a Microsoft másfél százalékos, valamint a Google fél százalékos pluszal segíti a szegmenst.

A pénzügyi szektor főleg a bankok miatt mozog a negatív tartományban, a JP Morgan 1,1 százalékkal, a Bank of America 1 százalékkal, a Citigroup pedig 1,4 százalékkal került lejjebb nyitás után.

Rajtuk kívül a Bank of America is 1,3 százalékot esett. A vállalat egyébként 10 milliárd dollárnyi banki hitelt vásárolt Európában a Reuters szerint 2012-ben. Az európai pénzintézetek a tőkeáttétel leépítése miatt értékesítették a portfóliókat, melyekre a Bank of America vevő volt. A bevásárlások egy részét arra használhatják fel, hogy stratégiai kapcsolatot építsenek ki több partnerrel, illetve a hitelek egy részét profittal tovább is akarják adni.

Forrás: [origo]

A McDonald's papírok 1 százalékot erősödtek az étteremlánc pozitív meglepetést okozó gyorsjelentése után. A legalább egy éve nyitva lévő üzletek forgalma novemberben éves alapon 2,4 százalékot hízott, miközben a Bloomberg által megkérdezett elemzők csak 0,2 százalékos expanzióra számítottak.

A Groupon viszont máris korrigálta pénteki nagyobb emelkedését, és már 3,5 százalékos mínuszban mozog. A részvények a Google általi felvásárlási pletykákra ugrottak meg a múlt héten.

A légiipari társaságok közül az AIG 1,7 százalékot esett annak ellenére, hogy a kínai CNOOC 4,23 milliárd dollárért megvásárolná a repülőgéplízinggel foglalkozó divízióját. Az amerikai cég jól járhatna az üzlettel, hiszen 1990-ben 1,16 milliárd dollárért vette meg a részleget.

A Yum! Brands részvények egyelőre minimális elmozdulást mutatnak lefelé, mivel a befektetők egyelőre nem "haraptak rá" arra a hírre, hogy az amerikai gyorsétterem láncokat üzemeltető társaság Ukrajnába vinné a KFC-t.