Megugrott az export októberben

Vágólapra másolva!
Októberben 658 millió euró többlet keletkezett a külkereskedelemben. Az export euróban 6,5, az import 5,7 százalékkal nőtt egy év alatt.
Vágólapra másolva!

Mind az export, mind az import euróértéke nőtt októberben, előbbié 6,5, utóbbié 5,7 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes adatokat.

A forintértékek - a devizaárfolyamok alakulása miatt - közel 2 százalékos növekedést mutatnak mindkét forgalmi irányban. Az első becslés szerint idén októberben a kivitel értéke 2075 milliárd forintot, a behozatalé 1890 milliárd forintot tett ki. A kereskedelmi többlet 658 millió euró volt, 83 millióval több, mint egy évvel korábban.

Az év első tíz hónapjában a kivitel értéke 19 576 milliárd forint, a behozatalé 17 812 milliárd forint volt. A növekedés 7,4, illetve 7,5 százalékos. A külkereskedelmi mérleg 1763 milliárd forint aktívumot mutatott, ez 95 milliárd forintos javulás éves összehasonlításban.

Az októberi adat javulást jelent az előző hónapban mért, négy százalékot meghaladó zsugorodáshoz képest - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A jelentős ingadozást részben a naptárhatás is magyarázhatja, mivel szeptemberben két munkanappal kevesebb volt mint egy évvel ezelőtt, míg októberben egy munkanappal több. Az év hátralevő részében a belső kereslet visszaesése miatt az import növekedése továbbra is elmaradhat az exportétól, ezért a külkereskedelem többlete javulhat az év végéig - tette hozzá.