Vágólapra másolva!
Hatalmasat esett zárás után a Pandora Media, miután kiderült, az aktuális negyedévre és így a teljes üzleti évre is lényegesen pesszimistább a menedzsment, mint az elemzők várták. Az online zeneszolgáltatást kínáló cég továbbra is hirdetési bevételekből él, de javarészben a tartalmak beszerzésének magas költsége miatt nem tud tartósan nyereséges maradni.
Vágólapra másolva!

18 százalékot esett tegnap zárás után a Pandora Media árfolyama, miután az internetes zeneszolgáltatást nyújtó társaság negyedéves gyorsjelentése ugyan meghaladta a várakozásokat, ráadásul a menedzsment a teljes aktuális üzleti évre a várakozásoktól látványosan elmaradó prognózist tett közzé.

A Pandora is a fiscal cliffre fogja

A Pandora az október végén zárult három hónap során 120 millió dolláros bevétel mellett részvényenként 5 centes profitot könyvelhetett el a speciális tételeket nem számítva (az egyedi tételekkel 1 cent volt az eredmény részvényenként), miközben az elemzők 117,1 millió dolláros bevételt és 1 centes egy részvényre jutó nyereséget vártak.

A vállalat ugyanakkor a január végén záródó üzleti évére 9 és 12 cent közötti egy részvényre jutó veszteséget vár 422-425 millió dolláros árbevétel mellett. Ez azt jelenti, hogy a negyedik negyedévre 6-9 centes részvényenkénti veszteséggel (egyedi tételek nélkül), és 120-123 millió dolláros árbevétellel számol a menedzsment, ami egyaránt lényegesen elmaradt az elemzői várakozásoktól.

A társaság vezérigazgatója, Joe Kennedy a borongós prognózist az aktuális negyedévre azzal indokolta, hogy az üzleti évzárás speciális időzítése miatt (a társaság üzleti éve január végén zárul) a negyedik negyedév átnyúlik januárra, így akár közvetlenül is érinthetik például az amerikai költségvetési szakadék miatt visszaesések a lényeges bevételi források terén.

A Pandora gyorsjelentése alapján a felhasználók által zenehallgatással töltött órák száma 67 százalékkal, 3,54 milliárdra bővült az egy évvel korábbihoz képest, miközben a mobilfelületeken elért bevétel megduplázódott, és 73,9 millió dollárral közel kétharmadát adta a teljes bevételnek.

Nem volt még tartósan nyereséges

A Pandora Media tavaly nyáron lépett tőzsdére, de a friss technológiai vállalatokhoz képest lényegesen hosszabb, közel 12 éves múltra tekint vissza a cég. A társaság online zenei szolgáltatást nyújt, aminek előfizetői az ízlésüknek megfelelő, algoritmusok alapján összeállított sorrendben hallgathatják letöltés nélkül a Pandora kínálatában szereplő zenéket. A társaság az elsők között jelentkezett ezzel a típusú online rádióval, és sokan a zeneipar teljes megreformálását várták tőle. A forradalom nem maradt el, de a Pandora nem tudott élharcossá válni benne.

A társaság bevételeinek túlnyomó részét a különféle felületein elhelyezett hirdetésekből szerzi, de egyre nő az előfizetői díjak és egyéb bevételek súlya. Mindezzel együtt a legfontosabb pillér az üzleti modellben a hirdetési bevétel, így a kilátásokat is az határozza meg, hogy milyen növekedést vár az online hirdetési piacon menedzsment.

A Pandora tőzsdei szemmel egyébként is nehezen értelmezhető eredményekkel rendelkezik, hiszen dacára a hosszú történetének, soha nem tudott tartósan és lényeges mértékben nyereséges lenni. A tavalyi tőzsdei kibocsátás ugyan sikeres volt - a jegyzési ár a várt 10-12 dollár helyett 16 dollár volt, és az első napon 9 százalékot emelkedett az árfolyam -, de már akkor is sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán fenntartható-e az üzleti modell.

Dávid és Góliát harca

A Pandora és a hasonló, médiastreaming szolgáltatást nyújtó társaságok, mint például a Netflix számára az egyik legfontosabb kihívás, hogy meg tudnak-e egyezni a tartalmak jogainak tulajdonosaival, elsősorban a nagy kiadókkal, illetve stúdiókkal. Utóbbiak ugyanakkor vastagon megkérik az árát, hogy a kínálatuk felkerülhessen például a Pandora palettájára, a jogdíjakat pedig a hirdetéseken és az előfizetési díjakon keresztül kell kitermelnie a cégnek.

Eközben óriási versenytársakat kapott a Pandora is, hiszen az online zeneközvetítésnek közvetlen konkurense például az Apple iTunes Store-ja, ahonnan a felhasználók meg is vásárolhatják a zenéket, vagy a Google formálódó zenei szolgáltatása is. A felhőalapú szolgáltatások révén ráadásul az Apple vagy az Amazon felhasználói mobilkészülékeiken is bármikor hozzáférhetnek a zenéikhez, kiváltva ezzel a Pandorához hasonló szolgáltatásokat.

Pandora Media (NYSE)