Ismét a külső tagok szavaztak a kamatcsökkentésre

Vágólapra másolva!
Bebizonyosodott, amit sejteni lehetett: a november végi kamatcsökkentésre is a monetáris tanács négy külső tagja szavazott, míg a három belső tag, köztük Simor András jegybankelnök a kamat szinten tartását támogatta.
Vágólapra másolva!

Ismét a monetáris tanács négy külső tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére a testület november 27-i kamatdöntő ülésén - derül ki az ülés szerdán nyilvánosságra hozott rövidített jegyzőkönyvéből.

Az alapkamat 6,25 százalékos szinten tartására voksolt az MNB elnöke és két alelnöke, Simor András, Király Júlia és Karvalits Ferenc, míg 6,00 százalékra csökkentésére Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Cinkotai János és Kocziszky György.

A jövőbeni monetáris politikai lépések tekintetében a tanács tagjai egyetértettek abban, hogy további kamatcsökkentésre akkor kerülhet sor, ha a kedvező pénzügyi piaci folyamatok folytatódnak, és a középtávú inflációs kilátások a 3 százalékos céllal összhangban alakulnak.

Közel a történelmi mélypont

A kamat már nincs messze az eddigi történelmi mélyponttól, 2010 áprilisában 5,25 százalék volt az alapkamat. Az elemzők többsége ugyanakkor arra számít, hogy decemberben pihenőt tart az MNB a kamatvágási sorozatban. Simor András a döntés utáni sajtótájékoztatón fel is hívta a figyelmet a monetáris tanács közleményének utolsó mondatára, amely szerint a további kamatvágás akkor következhet be, ha a nemzetközi pénzpiaci hangulat jó, kedvező marad és az inflációs kilátások összhangba kerülnek a 3 százalékos inflációs céllal.

Jövő év március elején váltás jön a jegybankelnöki poszton, és egy-két hónapon belül a két alelnököt is új váltja. Ez a két mozzanat befolyásolhatja a kamatvágási lépéseket. A mostani külső tagok mindenesetre már jelezték, ők 4,5-5 százalék körüli kamatot látnának szívesen.