Bankján keresztül bátor a kormány

Vágólapra másolva!
Bankján keresztül lép ki a nemzetközi piacra a kormány, az Eximbank 500 millió dollár értékben bocsát ki kötvényt. A lépéssel a kormány gyakorlatilag beismeri, hogy nem lesz IMF-megállapodás.
Vágólapra másolva!

A magyar Eximbank 500 millió dollár értékben tervez több mint 5 éves lejáratú dollárban denominált kötvényt kibocsátani. A 2018 februárjában lejáró adósságpapír árazására szerdán kerül sor. A kibocsátásban a Deutsche Bank és a Jefferies segédkezik.

Az [origo] korábban is írt arról, hogy a kormány saját bankján keresztül próbál majd kilépni a devizapiacra. A döntésnek azért van nagy jelentősége, mert ezzel a kabinet gyakorlatilag elismeri, hogy a közeljövőben nem számít arra, hogy sikeresen le tudja zárni az IMF-tárgyalásokat. Korábban többször is azt nyilatkozták kormánytisztviselők, hogy csak egy IMF-megállapodás után bocsát ki devizakötvényt Magyarország.

Több piaci elemző hetekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy a kormánynak ki kellett volna használnia a jó nemzetközi pénzpiaci hangulatot. Az amerikai és az eurózóna központi bankja a nyár végén pénzt pumpált a rendszerbe, ömlött a tőke a fejlődő országok (mint Magyarország) állampapírpiacaira.

Ez a jó hangulat október közepe-vége felé elkezdett romlani. Akkortájt Közép-Európában több ország is megérezte, hogy csukódnak a kapuk, a csehek és a lengyelek után hirtelen három ország, a szlovákok, lettek, szerbek jelentették be, hogy devizakötvényt bocsátanak ki. Október óta némiképp emelkedett Magyarország csődkockázati felára is, október végén pedig eltűnt a forint és a magyar állampapírok alól egy támasz.

Ezért mondták egyre többen a korábban megkérdezett elemzők közül, hogy megkésett a kormány elhatározása. Ráadásul a kötvénykibocsátás sikerére szinte biztosan rányomja a bélyegét az elmúlt héten jött leminősítés, amit a másik két nagy hitelminősítőtől hasonló lépés követhet a jövő év elejéig, ahogyan arra sok befektető számít. (A leminősítés miatt a múlt héten az Eximbankot is leminősítették.)

A nem optimális időpontban történő kibocsátás azt vonhatja maga után, hogy érdemben drágábban tud hitelt felvenni az állam, mint egy-két hónappal ezelőtt. A devizakötvény ára, a hozam nagyjából dupla akkora lehet, mint egy esetleges IMF-hitel kamata: az utóbbi 3-4 százalék körüli lehetne, míg a piac 6-7 százalék körüli hozamért cserében adhat kölcsön Magyarországnak. Ez éves szinten, és 500 milliárdos kölcsönt feltételezve 15-20 milliárd forinttal drágább megoldást jelentene.

Gárgyán Eszter a Citibank makroelemzője korábban úgy nyilatkozott, hogy ha sikerülne 2-3 milliárd dollárnyi állampapírt eladni, az hosszabb távon jó hír lenne, mert csökkentené a nyomást a magyar állampapírpiacon, csökkentené az államadósság finanszírozásának kockázatát. Ő arra számít, hogy ha a kormánynak sikerülne a reálisnak gondolt 2-3 milliárd dollárt - akár két részletben - bevonnia, akkor kedvet kaphat, és megpróbálhat újabb kibocsátást megszervezni.

Az Eximbank a magyar állam tulajdona. A kötvénykibocsátó besorolása a Moody's-nál Ba1, a Standard and Poor's-nál BB és BB plusz a Fitch-nél. Nagy Viktor, az Eximbank és a MEHB vezérigazgató-helyettese kedden egy konferencián jelentette be, hogy az Eximbank-MEHIB saját garanciakerete - hitelfedezeti, kereskedelmi garancia - az idei 80 milliárd forintról 2013-ra 350 milliárdra nő, miközben a kamatkiegyenlítésre fordítható garanciakeret 6,5 milliárdról 7 milliárd forintra emelkedik, ám ez utóbbi keret felülről nyitott, azaz szabadon bővíthető.