Vágólapra másolva!
Kisebb mínuszban kezdte a hetet a magyar részvényindex, melyben a pénteki nagyobb emelkedés utáni megnyugvás és korrigálás játszhat szerepet. A BUX-ot a MOL és az OTP húzza vissza, míg a Richter felfelé vette az irányt az MSCI indexből való kikerülése utáni első kereskedési napján. Európában nyugodt kereskedés zajlik, kisebb pluszban tanyáznak az indexek, ahol a befektetők valószínűleg az eurózóna feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének délelőtti publikálására várnak.  Olvassa el reggeli ázsiai és amerikai piaci összefoglalónkat is: Bővülő gazdaság ellenére zuhan a Shanghai Composite
Vágólapra másolva!

Korrigál a BUX

A pénteki nagyobb rallit követően kisebb korrigálásba kezdett a hazai részvényindex, melyet a kedvező reggeli makroadat sem tudott erősíteni. A novemberi feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke ugyanis 52,3 pontra emelkedett az októberi 49,9 pontról, ami az ipar enyhe bővülését mutatja.

A BUX 0,3 százalékos gyengülése kisebb megnyugvásnak tekinthető, de az index még mindig a 18 ezres lélektani szint felett tanyázik. A régióban enyhe lemaradásban mozog a hazai parkett, mivel a külföldi piacok kimaradtak a pénteki száguldásból, ami után természetesnek tekinthető a magyar börze kisebb korrekciója. A lengyel WIG20 indexet a TVN SA 3,1 százalékos erősödése húzza feljebb.

Forrás: [origo]

A BUX-ot főleg a MOL és az OTP esése tartja a negatív tartományban, melyek korrigálni kezdték a pénteki nagyobb emelkedésüket. A Richter viszont jól teljesít az MSCI indexből való kikerülése után, és már 1,1 százalékos pluszt szedett össze.

A másik gyógyszergyártó, az Egis 0,6 százalékot erősödött nyitás után, míg a Magyar Telekomra még nem született kötés.

Az E-Star 2, százalékot veszített értékéből, mivel a pénteken közzétett gyorsjelentése nem okozva meglepetést gyenge negyedévről számolt be. A figyelem középpontjában változatlanul a kötvény visszavásárlások lehetnek.

Forrás: [origo]

További hír, hogy a Kúria tájékoztatása szerint úgy néz ki, idén már nem lesz döntés az állami mobilcég ügyében, miután a folyamatban lévő jogi eljárás tárgyalása 2013 első negyedévében várható.

A Népszabadság információi szerint a 2008-as IMF-hitel fennmaradó részéből és kötvénykibocsátásból finanszírozná az E.ON gázüzletágának megvételét a kormány, melynek vételára 800 millió euró körül lehet.

Ezen kívül Varga Mihály ma reggeli nyilatkozatában megerősítette, hogy nem folynak formális tárgyalások a Valutaalappal, és kiemelte, hogy nem fogják csökkenteni a bankok és az energiacégek adóját. A miniszter úgy véli, 2013-ban finanszírozni tudja magát az ország a piacokról.

A forint nem mutat jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben, és egyelőre nem reagált Varga Mihály kijelentéseire. Az euró/forint jegyzései a pénteki 281-es szintek körül tanyáznak, míg a dollár/forint kurzusa 215,7-nél, a svájci franké pedig 233,2-nél mocorog.

EURHUF

Forrás: [origo]

Óvatos pluszok Európában

Kisebb pluszban kezdték a hetet a főbb európai részvényindexek, melyeket az ESM pénteki leminősítése nem tudott megingatni. A Moody's a legjobb minősítést egy fokozattal, 'Aa1'-re módosította, negatív kilátásokat hozzárendelve. A lépés várható volt, mivel két héttel ezelőtt a Moody's a franciák besorolását csökkentette, így az ESM egyik fontos hozzájárulójának megnövekvő kockázata emeli az alap kockázatát is.

A befektetők valószínűleg az eurózóna 10 órakor publikálásra kerülő feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének novemberi alakulására várnak, melyre 46,2 pontos értéket jeleznek előre a szakértők.

Ezen kívül Görögország is ma teheti közzé kötvény visszavásárlási tervét, melyről még a múlt héten döntöttek az eurózóna pénzügyminiszterei. A visszavásárlás révén az államadósságot akarja csökkenteni az ország. 10 milliárd eurót költenének nagyjából 30 milliárd euró névértékű kötvény visszavételére..

Forrás: [origo]

A német DAX-ot a ThyssenKrupp rosszabb teljesítménye húzza vissza, az acélipari cég ugyanis 0,4 százalékot esett miután kiderült, hogy jelentős veszteséggel adná tovább brazil és amerikai projektjeit a társaság. Viszont különösen jól mozog az Infineon és a Deutsche Post, melyek 1 százalékkal kerültek már feljebb.

Eladásra vágta vissza az Erste Bank (VSE) részvényére megfogalmazott ajánlását a Berenberg a korábbi vételről, de hasonlóképp járt a Raiffeisen (VSE) is. Előbbi célárfolyamát 13 euróra módosította 32,3 euróról, míg utóbbiét 27 euróra 30,6 euróról. A társaság papírjai egyelőre nem mutatnak jelentős elmozdulást.

Jó hír, hogy kibékült egymással az ArcelorMittal és a francia kormány. Miközben a múlt heti hírek még arról szóltak, hogy a vállalatot szabályosan kiutálja a gazdasági miniszter az országból, a hétvégén újabb beruházási programról és a tervezettnél kisebb elbocsátásról állapodtak meg a felek. A világ legnagyobb acélipari vállalatának a részvényei 0,8 százalékot erősödtek nyitás után.

ArcelorMittal (Euronext Amsterdam)

Forrás: [origo]