Még egy üzletből kiszáll a Nokia leánya

Vágólapra másolva!
Egy amerikai kockázati tőke társaságnak értékesíti optikai hálózatát a Nokia Siemens Networks, ami közel 2000 alkalmazottjának átadásával jár majd.
Vágólapra másolva!

Pontosan nem ismert összegért értékesíti optikai hálózatát a Nokia Siemens Networks egy Los Angeles-i kockázati tőke társaságnak, a Marlin Equity Partnersnek. A főként német, portuágál és kínai operációt magába foglaló üzletág mintegy 1900 főt alkalmaz az NSN teljes, 60 ezer fős állományából. Az ügylet 2013 első negyedévében zárulhat le.

A Nokia és a Siemens közös vállalata az üzlet értékesítésével még jobban szeretne a szélessávú mobilhálózatok kiépítésére és üzemeltetésére fókuszálni, ezért leépíti a más típusú adatközléssel foglalkozó részeket, így az optikai hálózatot. Az NSN stratégiáját 2011 végén kezdte átalakítani a menedzsment, aminek eredményeképpen mintegy 17 ezer fő leépítését, illetve a nem lényegi üzletágak értékesítését vagy bezárását vállalata.

2012 harmadik negyedévében a Nokia Siemens Networks volt az egyetlen szegmens, amely pozitívan tudott hozzájárulni a Nokia üzemi eredményéhez, amire korábban nem igazán volt példa (ehhez persze kellett a többi ületág gyenge teljesítménye is).