Vágólapra másolva!
A K&H Bank szakértője szerint a cégek inkább jobb időre spórolnak, alig vesznek fel hosszú lejáratú hiteleket, és annyira távol tartják magukat a beruházásoktól, hogy az értékvesztés mértéke nagyobb, mint a beruházásoké.
Vágólapra másolva!

Avul az ország, a beruházások szintje az amortizációt sem éri el - mondta Huszár Róbert, a K&H Bank vállalati és intézményi banki szolgáltatások üzletágának vezetője.

Elmondta, hogy azok a beruházások, amelyeket most avatnak, több éve döntöttek, a probléma az, hogy jelenleg kevés új beruházásról születik döntés. Ez abból is látható, hogy a vállalatok nem jelentkeznek a hosszú lejáratú hitelekért. Ahol még van némi érdeklődés, az az exportszektor, a feldolgozóipar, illetve főleg a vasútépítéshez kötődően az építőipar területéről érkezik.

A bank előrejelzése szerint a vállalati hitelállomány még 2014-ben is csökkenhet, ezzel a cégek korábbi 220 százalékos hitel-betét aránya 160 százalékra csökkent. Sok vállalati ügyfél inkább felhalmoz, spórol a későbbi időkre, nem teszi a pénzét beruházásokba - mondta Huszár Róbert. Hozzátette, hogy a bankoknál van pénz hitelezésre, ha lenne rá igény.