Nem bíznak jövőre a magyar növekedésben londoni elemzők

Vágólapra másolva!
Jövőre várhatóan nem lesz növekedés a magyar gazdaságban, de a következő két évben már "látható fellendülés" kezdődik az európai felzárkózó térségben, és ez 2013 után valószínűleg a magyar gazdaság növekedését is beindítja - közölték pénteken ismertetett átfogó előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők. Az elemzők korábban enyhe növekedésre számítottak. Van olyan elemzőcsport, amely jövőre is visszaesésre számít Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Stagnálást valószínűsítenek a magyar gazdaságban 2013 egészére a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai. A ház eddigi előrejelzésében még 0,5 százalékos jövő évi magyar GDP-növekedés szerepelt.

A JP Morgan londoni elemzői szerint a felülvizsgálatot elsősorban a magyar pénzügyi szektor növekvő adóterhei indokolják, amelyek valószínűleg erősítik a magyarországi bankok kockázatkerülését és csökkentik készségüket a magánszektor hitelellátására.

A ház módosította a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rövid távú kamatpályájára adott előrejelzését is. A JP Morgan londoni elemzői közölték, hogy a jelenlegi recessziós környezetben most már 1,00 százalékpontnyi további MNB-kamatcsökkentést - így 5,00 százalékig csökkenő alapkamatot - várnak 2013 közepéig. A cég eddig 5,50 százalékos jegybanki kamatszintet jósolt a jövő év közepére.

A JP Morgan londoni közgazdászai szerint ha sok devizahiteles csatlakozik az árfolyamgát-programhoz, az emelheti az MNB tűrésküszöbét a gyengébb forintárfolyammal szemben, mivel így az esetleges forintgyengülés kisebb hatást gyakorolna a háztartások pénzügyi mérleghelyzetére. Ennek alapján a ház elemzői azt jósolták, hogy ha magas lesz a részvétel az árfolyamgát-programban, akkor növekedne az esélye annak, hogy az MNB 5 százalék alá csökkenti alapkamatát, még forintgyengülés esetén is.

2014-től élénkülés?

Egy másik globális bankcsoport, a Goldman Sachs (GS) londoni elemzői is azt közölték pénteki térségi prognózisukban, hogy jövőre nem számítanak növekedésre Magyarországon, utána azonban fokozatos élénkülést várnak. A GS közgazdászai 2013-ban globálisan is gyenge kezdetet valószínűsítenek, főleg az amerikai költségvetési megszorítások körüli bizonytalanság és az euróövezet recessziója miatt, a jövő év második felétől, és különösen 2014-től azonban egyre szélesedő bázisú globális fellendülésre számítanak.

A ház szerint Közép-Európa felzárkózó gazdaságai közöl az idén Magyarország és Csehország lesz recesszióban; a Goldman Sachs elemzői a magyar gazdaságban 1,5 százalékos, Csehországban 1,0 százalékos GDP-visszaesést jósolnak 2012 egészére. A GS előrejelzése szerint azonban 2014-től már "látható ütemben"kezdenek növekedni. A cég Magyarországon jövőre stagnálással, 2014-re 1,2 százalékos, 2015-re 1,5 százalékos, 2016-ra 1,7 százalékos gazdasági növekedéssel számol pénteki elemzésében.

Londonban ugyanakkor az idei és a jövő évi magyar GDP-kilátásokat illetően vannak borúlátóbb prognózisok is. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics legújabb előrejelzése szerint Magyarország a térség azon gazdaságai között van, amelyek a leginkább ki vannak téve az euróövezeti válság esetleges újbóli elmélyülésének, elsősorban a jelentős - a GDP-érték 40 százalékának megfelelő - euróövezeti exportarány miatt, másrészt azért is, mert a nyugat-európai tulajdonos bankok folyamatosan csökkentik kitettségüket magyarországi érdekeltségeikben, és ez rendkívül feszes hitelkondíciókat teremt. A Capital Ecomomics londoni elemzői mindezt egybevetve az idén 1,5 százalékos, 2013-ban további 0,5 százalékos GDP-visszaesést várnak a magyar gazdaságban, 2014-ben ugyanakkor már 1,0 százalékos növekedésre számítanak.