Az év legnagyobb hongkongi IPO-ja jöhet

Vágólapra másolva!
A 3,42-4,03 hongkongi dolláros kibocsátási sáv alján értékesítették a PICC papírjait a pénteki listázás során. Az elmúlt két év legnagyobb hongkongi IPO-ja lehet ez.
Vágólapra másolva!

3,1 milliárd dolláros kibocsátás keretében ment ma tőzsdére a People's Insurance Company of China (PICC). A legnagyobb kínai vagyonbiztosító 6,9 millió részvényt dobott piacra, papíronként 3,48 Hong Kong-i dolláros árfolyamon, ezzel 2010 óta a legnagyobb IPO-vá léphet elő.

Korábbi cikkünkben már taglaltuk a kínai óriásbiztosító operációit és a hazai piacon elfoglalt pozíciójáról is értekeztünk. Az egyik legnagyobb szereplő tőzsdére meneteléről van szó, hiszen a vagyonbiztosítási üzletág legnagyobb szereplője az 1949-ben alapított PICC.

A kibocsátást követően a tulajdonosi szerkezet is némileg átalakult, ugyanis a korábbi 88,7 helyett csak 72,5 százalék tartozik a kínai pénzügyminisztériumhoz. Az országos társadalombiztosítási alap szeletéből is faragtak, 11,3-ról 10,9 százalékra csökken a részesedése. Az alap tavaly júniusban vásárolta be magát a biztosítóba, mintegy 1,61 milliárd dollárért.