60 milliárd euró kell a spanyol bankoknak

Vágólapra másolva!
A múlt hét pénteki piaczárás utáni bejelentés alapján a spanyol bankok további forrásigényét 59,3 milliárd euróra becsüli egy független bank audit jelentés.
Vágólapra másolva!

Madrid még június végén jelezte, hogy külső forrás bevonásra lesz szüksége, hogy feltőkésítse a spanyol bankokat. Akkor az európai országok 100 milliárd eurós mentőcsomagot állapítottak meg erre a célra.

A feltőkésítéshez szükséges forrásigény összhangban van a korábban várt 62 milliárd eurós előrejelzéssel, melyet még júniusban publikáltak. A most bejelentett 59,3 milliárd euró a várható legrosszabb kimeneteleken alapul.

A következő két évben további 6,5 százalékos GDP csökkenést, a munkanélküliség jelenlegi 24,7 százalékról 27,2 százalékra való emelkedését irányozza elő, valamint az lakás piacon további 25, az ingatlan piacon 60 százalékos visszaesést feltételez.

Mind a múlt hét csütörtöki 2013-as költségvetési tervezet és az Oliver Wyman tanácsadó cég által végzett, független bank audit jelentés szükséges feltétele, hogy az Európai Központi Bank elindítsa spanyol kötvényvásárlásait, mely csökkentené a spanyol állampapírok hozamait.

Az elemzés szerint a legnagyobb spanyol bankoknak, a Santandernek, BBVA-nak, La Caixa-nak és a Sabadell-nek, nincs szüksége feltőkésítésre.

A korábban államosított Bankia, mely nemrégen kapott egy 4,5 milliárd eurós tőkeinjekciót, a CatalunyaCaixa, a NovaGalicia és a Banco de Valencia viszont a vártnál nagyobb forrásigénnyel küszködik.

A piacok valamelyest jól reagáltak a hírre, azonban még mindig nagy a bizonytalanság, hogy mekkora az ún. "toxic assets", veszteséget termelő eszközök állománya. Nyilvánosságra kerültek tervek arról, hogy ezt az eszközállományt elkülönítenék egy külön erre létrehozott bankban, azonban további részleteket nem osztottak meg, például pontosan melyik eszközöket és milyen árfolyamon szeparálnák el.