Eltűnhet a rózsadombi kísértetház

Vágólapra másolva!
A Napi Gazdaság szerint rendeződhet a budai hegyvidék látványát elcsúfító, húsz éve üresen álló betontorzó sorsa. Az egykor legértékesebb budapesti ingatlan várhatóan 3-4 milliárd forintért találhat új gazdára.
Vágólapra másolva!

Ígéretes tárgyalások folynak az egykori SZOT-szálló - ma Rózsadomb hotel - jövőjéről. A lap értesülései szerint a Rózsadombot elcsúfító betontorzótól a tulajdonos CIB Bank immár töredék áron is megszabadulna.

A félkész épületet várhatóan lebontják, hogy helyére mostaninál alacsonyabb társasházak épüljenek - ez a terv, ha megállapodik a CIB Bank a tőkeerős vevőjelöltekkel. (A bank nem kommentálta a lap értesüléseit, az információt a pénzintézethez közel álló források erősítették meg.) Az adásvételhez meg kell állapodni a korábbi befektető Excelsior Kft.-vel is, amely perben áll a bankkal. Ha akad olyan befektető, aki vagy amely megfizeti a vételárat, megszülethet a peren kívüli megállapodás, és így rendeződhet Budapest egykor legértékesebb telkének és a rajta álló épületnek a sorsa.

A lap emlékeztet, hogy a CIB Bankhoz kapcsolódó Brivon Hungary Zrt. 2009-ben 24,4 millió euróért - 7-8 milliárd forint körüli áron - vette meg az ingatlant, amelyben luxuslakásokat akart létrehozni. A mostani ár feltehetően ennek az összegnek a fele lehet. A bank a korábbi hiteleit már elkönyvelte, így lényegében nincs akadálya, hogy az ingatlan telekáron, 3-4 milliárd forintért új tulajdonoshoz kerüljön.

Húsz éve üres

Budapest egyik legszebb pontján áll a legcsúnyább kísértetház. Az épület 1971-től húsz éven át SZOT Panoráma Szállóként üzemelt, nevéből eredően csodás kilátással. A rendszerváltást követően funkcióját vesztette, azóta üresen áll.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre a galériáért!

Nehezen követhető és botrányokkal pettyezett tulajdonosváltások után az épületet 2007 végén kezdte újjáépíteni a KÉSZ Kft., amelyet a Pro-Hill nevű cég bízott meg. Ők a 21 méteres házra még tíz métert rá akartak húzni, de az építési engedélyt a városkép megsértése miatt már 2006-ban megtámadta a Budapest Világörökségéért Alapítvány a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál. 2007-ben úgy tűnt, hogy mégsem szállodát, hanem luxusapartmanokból álló társasházat csinálnak belőle. Majd újabb zavaros évek után az épületet 2009-ben elárverezték, végül a CIB Bankhoz került.

Tavaly az [origo] az eladásra vonatkozó tervekről kérdezte a bankot, akkor a CIB azt közölte, "a bank a SZOT-szálló esetében mérlegeli a különböző lehetőségeit, ezek közül a legvalószínűbb, hogy középtávon, amint azt az ingatlanpiaci trendek lehetővé teszik, az ingatlant értékesíteni fogja".