Népszerűtlen a fix árfolyamos devizahitel

Vágólapra másolva!
Eddig a devizahitelesek tizede rögzítette bankjánál a lakáshitelének törlesztését, a többi, közel 450 ezer adósnak még három hónapja van arra, hogy a havi hitelköltségeket fixáló rendszerbe beléphessenek. A PSZÁF azt tanácsolja az adósoknak, ne a hajrában igényeljék a rögzített árfolyamot, mert december 21-e után mindössze két munkanapon lesz erre lehetőség.
Vágólapra másolva!

Augusztus 31-ig 48 773 árfolyamrögzítéshez kapcsolódó gyűjtőszámlát nyitottak devizaalapú lakáshitelesek - közölte hétfőn a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Összesen közel 489 ezer adós veheti igénybe az árfolyamrögzítést, így az érintettek 10 százaléka élt eddig a lehetőséggel.

Az első negyedévben még csak 20 ezer adósnak volt gyűjtőszámlája, vagyis az elmúlt két hónapban több mint duplájára nőtt a rendszerbe lépő adósok száma. A Magyar Bankszövetség korábban azt jósolta, hogy az érintette fele fogja kérni a fixárfolyamos törlesztést. A szervezet ugyanakkor június közepén jelezte, hogy folyamat végnehéz lesz, a magyar háztartások bankhasználati szokásai alapján arra számít, hogy az árfolyamrögzítést az év végi határidő lejártának közeledtével fogják többen igényelni.

Közel 500 milliárdnál tartanak

A PSZÁF felhívja a figyelmet arra, hogy a 450 ezer adónak már csak alig három hónapja maradt az árfolyamrögzítéses rendszerbe történő belépésre, mert az adósok szempontjából kedvező konstrukciót csak 2012 december végéig lehet igényelni. Decemberben, a határidő lejárta előtt megnövekedhet a bankokhoz beadott igénylések száma, ráadásul az év végi munkarend szerint az ügyfeleknek december 21. után már csak két munkanapjuk marad e célra. Így érdemes az ügyintézést nem az utolsó pillanatra hagyni, hanem mielőbb kezdeményezni - tanácsolja közleményében a PSZÁF.

A PSZÁF elemzése szerint a már rögzített árfolyamon törlesztett devizakölcsönök teljes állománya augusztus 31-én mintegy 478,6 milliárd forintra rúgott, ez a teljes érintett ügyfélkör hitelállományának közel 15 százaléka. Az árfolyamrögzítésnek köszönhetően a törlesztés alól mentesített követelésállomány (az a kamatrész, amit a konstrukció révén az állam és a pénzügyi szektor magára vállal, így az ügyfélnek nem kellett megfizetni) a nyár végéig megközelítette az egymilliárd forintot. A gyűjtőszámlára mintegy 1,5 milliárd forintnyi követelés (az a tőkerész, amit az ügyfélnek vissza kell majd fizetnie) került eddig.

Kedvező konstrukció

A viszonylagos érdektelenség azért furcsa, mert a megoldás előnyei nyilvánvalóak. A konstrukció 2017 közepéig bebetonozza a törlesztőrészletet, ez alatt az idő alatt bármennyi az euró és a frank árfolyama, a hitelt 180 forintos frankárfolyamon (vagy 250-es eurón) kell fizetni, így a havi hitelköltségek mérséklődnek és kiszámíthatóvá válnak. (A kamatkockázat benne marad a pakliban, de egyelőre a legtöbb adósnak az árfolyam jelenti az igazi problémát.)

A deviza árfolyam-változások hatásai a hitel törlesztő részleteiben a rögzített időszak alatt nem jelennek meg: az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forint gyűjtőszámlára kerül. Az árfolyamrögzítés szabályai szerint viszont a gyűjtőszámlán keletkező kamattartozás nem az adóst terheli, azt az állam és a bank nyeli le, azaz az adós tartozásának e részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán fölhalmozott követelés után a bankok a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot számítanak föl, a közszférában dolgozók ehhez még kamattámogatást is kapnak. (Az konstrukcióról szóló cikkeinket itt olvashatja el.)

Mi kell hozzá?

Az árfolyamrögzítést azok igényelhetik, akik a gyűjtőszámla-hitel első folyósításáig több feltételnek is megfelelnek. A legfontosabbak, hogy a devizakölcsön folyósításkori forint összege nem haladhatja meg a 20 millió forintot, az ügyfél fizetési késedelme ne haladja meg a 90 napot, és a lakóingatlan ne álljon végrehajtás alatt.

A PSZÁF áttekintése alapján a hitelezők többsége a következő dokumentumokat kéri az igényléshez: gyűjtőszámla-hitel igénylő lap, személyi okmányok (személyi igazolvány, lakcímkártya, adóigazolvány), 30 napnál frissebb hiteles teljes tulajdoni lap, több hitel esetén a további intézmények igazolása arról, hogy feléjük sincs 90 napon túli tartozás, ingatlanfedezeti biztosítás esetén annak kötvénye. Az igényléshez elvárt dokumentumok pontos köréről előzetesen a hitelt nyújtó intézménynél kell érdeklődni. A közszférában dolgozóktól - a nekik járó kamattámogatás és vissza nem térítendő támogatás érdekében - további dokumentumokat kérnek. A gyűjtőszámla megnyitása az eddigi hitelszerződés módosítását és egy új szerződés megkötését is jelenti, amelyet közjegyzői okiratba kell foglalni.