Vágólapra másolva!
Teljesen megszüntetné a nyerőgépes szerencsejátékot a kormány - jelentette be a kormányszóvivő. Egy évvel ezelőtt még azt szavazta meg az Országgyűlés, hogy jelentős fejlesztéssel egy új, valós időben követhető, szerveralapú rendszerben működjenek a gépek. Az új rendszernek most kellene indulnia.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli ülést tartott hétfőn reggel a kormány, Lázár János szerint döntés született a szerencsejáték-törvény átalakításáról és a nyerőgépek teljes betiltásáról. Csak a három állami koncesszióban működő kaszinóban lehet majd ilyeneket üzemeltetni. Ezt azzal indokolták a sajtótájékoztatón, hogy társadalmilag káros hatásuk van a nyerőgépeknek. A tilalom célja, hogy a szegényebbek ne erre költsék a pénzüket, illetve ezek a pénzek kifehérítve visszaforogjanak a gazdaságba.

A döntés 30 milliárdos kiesést okoz a költségvetésnek. Ezzel együtt átalakul a helyhez nem kötött (lényegében az online) szerencsejáték szabályozása is, amely pótolhatja ezt a bevételt. A javaslatot gyorsított eljárásban tárgyalná a kormány, és már holnap döntést hozna a pontos szabályokról, illetve az államfőt is gyorsított eljárás lefolytatására kérik. Lázár János miniszterelnöki államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ennek az iparágnak nemzetbiztonsági kockázatai is vannak. Részleteket nem mondott, hogy mire gondol, és kérdésekre sem válaszolt.

Lázár János, a Fidesz akkori frakcióvezetője tavaly nyújtott be egy törvényjavaslatot, amely novembertől 100-ról 500 ezer forintra emelte a nyerőgépek után fizetendő adót. Az adóemelés nyomán a nyerőgépek nagyjából felét leállították, mivel nem termelték meg a működtetésükhöz szükséges bevételt. A Magyar Szerencsejáték Szövetség szerint a nyerőgép üzletág 70 ezer embernek adott munkát tavalyelőtt, és évi 80 milliárdos bevétele volt, de az adóemelés után az ezzel foglalkozó vállalkozások száma is drasztikusan csökkent.

Arra, hogy ezt az iparágat teljesen felszámolná a kormány, azért sem lehetett számítani, mert az adóemeléssel párhuzamosan azt is megszavazta az Országgyűlés, hogy 2013. január 1-jétől kizárólag új típusú, szerveralapú pénznyerő automaták működhetnek az országban, így biztosítva a hatóságok teljes, valós idejű ellenőrzési lehetőségét.

Az új rendszernek éppen idén októberben kellett volna indulnia, a régi típusú játékgép-engedélyek ugyanis ebben a hónapban lejárnak. Augusztusban az első szerverüzemeltetői engedélyt szerző cég, a WSG Kft. azt közölte, hogy a rendszer elkészült, csak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) engedélyére vár.