Abramovics nyerte az oligarchák csatáját

Vágólapra másolva!
Elsöprő győzelmet aratott Roman Abramovics abban a perben, amelyet még a Jelcin-éra legbefolyásosabb embere, Borisz Berezovszkij indított ellene. A brit bírónő szerint Abramovics szavahihető és őszinte ember, Berezovszkij viszont veleszületetten megbízhatatlan. Abramovicsnak így nem kell 6 milliárd dollárt fizetnie.
Vágólapra másolva!

Pénteken meghozott ítéletében elutasította Nagy-Britannia felső bírósága kártérítési igényét, abban a perben, amelyet tavaly októberben Roman Abramoviccsal szemben indított - számolt be Wall Street Journal.

A 11 éve Angliában élő egykori oligarcha, Borisz Jelcin Oroszországának egyik legbefolyásosabb embere 6 milliárd dollárra perelte Roman Abramovicsot egy 2001-es részvényeladási ügy miatt. A Forbes magazin által korábban a Kreml keresztapjának titulált Berezovszkij azzal vádolta meg egykori protezsáltját, a Putyinhoz közel álló egyik leggazdagabb orosz üzletembert, hogy 2001-ben megzsarolta őt, és 1,3 milliárd dollárért eladatta vele a Szibnyefty olajtársaságbeli részesedését, miközben a részvénycsomag értéke ennek többszöröse volt.

Berezovszkij azt is állította, hogy Abramovics titokban eladta a Rusal alumíniumóriásban meglévő részesedéseit. Abramovics ezzel szemben azt állította, hogy Berezovszkijnak egyik társaságban sem volt tulajdona.

A bíróság most a Szibnyefty és a Rusal ügyében is elutasította Berezovszkij igényét, de az ügy feltárását nehezítette, hogy nem voltak írásos bizonyítékok, csak tanúvallomások. A bírónak így végső soron vagy az egyik vagy a másik oligarcha sztoriját kellett elhinnie.

A perben eljáró bírónő azzal magyarázta az ítéletet, hogy "Berezovszkij veleszületetten megbízhatatlan, akinek az igazság fogalma tünékeny és képlékeny, olyan valami, amelyet mindig a saját céljai érdekében formálhat". Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy Abramovics viszont "őszinte és szavahihető ember". A Wall Street Journal tudósítása szerint az ítélet felolvasásakor Berezovszkij arcát a kezébe temetve maga elé meredt.

Az ítélet elsöprő győzelem Abramovicsnak, de a procedúra ezzel még nem feltétlenül ér véget. Berezovszkij fellebbezhet, de mivel az angol jog általában kötelezi a vesztes felet arra, hogy megtérítse a másik fél jogi költségeit, még kalkulálnia kell kiadásokkal.

A Chelsea futballklub tulajdonosaként is ismert Abramovics egyébként elismerte, hogy fizetett 1,3 milliárd dollárt 2001-ben Berezovszkijnak, de állítása szerint nem a Szibnyefty-részvényekért, hanem egyfajta végső elszámolásként cserébe azért, hogy Berezovszkij éveken keresztül a mentora volt, és politikai védelmet nyújtott számára. Mint mondta, ezzel az összeggel barátságosan igyekezett elvágni kapcsolatát Berezovszkijjal, és segítséget akart nyújtani neki, miután külföldre menekült. (Berezovszkij politikai menedékjogot kért Londonban.)

A konkrét ügyön túlmutatóan a per azért érdekes, mert bepillantást enged abba a kegyetlen világba, amelyben az orosz oligarchák összehordták vagyonukat a '90-es években, amikor az állami vagyont bűnnel és káosszal teli környezetben értékesítették, jegyzi meg a Wall Street Journal.

"Az a mód, ahogyan egy papírcetlire firkantva, villámgyorsan adtak-vettek részesedéseket, az elképesztő" - nyilatkozta Federico Varese orosz szakértő, a University of Oxford kriminológiai professzora. Nagyon sokat elmond arról, hogy hogyan zajlott az üzlet Oroszországban abban az időben, tette hozzá.